2024.05.08. 15:47
Elítélték az apját leszúró fiatalt
Tizenhárom év börtönbüntetésre ítélte a Bihar Megyei Törvényszék azt a 25 éves fiatalembert, aki tavaly decemberben több késszúrással végzett az apjával a Váradszőllős negyedben levő tömbházlakásuknál.
Illusztráció
BN-összeállítás
Mint korábban már megírtuk, a bűncselekmény 2023. december 12-én történt az áldozat, egy 53 éves, ismert belényesi üzletember lakásánál. Itt lakott ideiglenesen 25 éves fia is. A két férfi között egy banális szóváltás alakult ki, ami később veszekedéssé fajult. A fiatalember egy késsel többször is megszúrta apját a nyakán és a mellkasán, majd elmenekült a helyszínről, időközben magán is vágásokat ejtett. Az áldozat még kijutott a lakásból, de a tömbház előtt összeesett. Egy csapat fiatal próbált segíteni rajta, közben értesítették a mentőket és a rendőrséget. Utóbbiak a helyszínen elkapták a 25 éves elkövetőt is. A kiérkező mentősöknek még sikerült újraéleszteniük az apát, a kórházban azonban a szervezete ismét összeomlott, és a hosszú ideig tartó újraélesztési kísérlet ellenére belehalt sérüléseibe. A fiatalt felületes sérüléseinek ellátása után a kórházból egyenesen a rendőrségre kísérték, ahol előzetes letartóztatásba helyezték. Az orvosi szakvélemény megállapította, hogy a férfi beszámítható, viszont a folyamatos drogfogyasztás magatartási zavarokat és dühkitöréseket okozott nála. A fiatal ellen múlt év végén halállal végződő családon belüli erőszak miatt emeltek vádat. Ítéletet május 7-én hirdettek az ügyben. Mivel beismerte tettét, ügyét egyszerűsített eljárás szerint tárgyalták, így csökkent a kiszabható büntetés mértéke is 10 és 25 év közötti börtönbüntetésről 6 év, 8 hónap és 16 év, 8 hónap közöttire. Az eset súlyossága miatt a bíró 13 év börtönbüntetésre ítélte a fiatalt. Emellett D. L. L. a büntetés letöltését követően még öt évig nem hordhat magánál semmilyen fegyvernek minősülő tárgyat és a 4500 lejes perköltséget is meg kell térítenie. A keddi döntés nem végleges, fellebbezés esetén a Nagyváradi Ítélőtábla fog jogerős ítéletet hozni. A fiatal férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van.