Szolgálat

2019.12.10. 15:15

Kórushangverseny Váradolasziban: “Vígan énekelj az Úrnak”

Négy énekkar szolgált vasárnap délután a nagyvárad-olaszi református templomban, a gyülekezet által szervezett adventi kórushangversenyen. Isten megtartó igéjét Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette.

Kórushangverseny Váradolasziban: “Vígan énekelj az Úrnak”

Hóseás próféta könyvéből választott időszerű üzenetet Csűry István református püspök, arra hívva fel az atyafiak figyelmét, hogy Isten jóságát érdemes a legkisebb ajándékban is felfedezni. Az Úr ugyanis mindig megment, és fel akarja mutatni azt, hogy az ő szüntelen érkezésével kezdődik a több, a nagyobb, a jobb, a szabadítás, és érhet célba az ember élete, illetve válhat erőteljesebbé az értelme. Minden igei megszólalásnak azonban a részünkről tartalmasnak kell lennie, hiszen ahogy már Hóseás próféta is megfogalmazta helyettünk a bibliai időkben, nem szabad hallgatnunk a világi hatalmasságokra, mert akkor csak folyamatosan csalódni fogunk. Istenre, és nem a saját eszközeinkre kell hagyatkoznunk, és ne a bálványisteneknek hódoljunk, hanem inkább a mi teremtő Istenünkre hallgassunk. Az Isten felé fordulásunknak tehát legyen valódi tartalma, és meglesz az eredménye annak, ha mellé érkezünk, ha mellette vagyunk. Ő ugyanis mindig megmutatja számukra az utat, feltartóztathatatlanul közelít felénk, hogy jobbá tegye az életünket, örömet és boldogságot adjon nekünk- nyomatékosította az egyházfő.

Az igehirdetés után Dénes István-Lukács, a Bihari Református Egyházmegye espere, váradolaszi lelkipásztor köszöntötte a jelenlevőket, a 100. hálaadó zsoltár soraival (“Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!...”).

A továbbiakban négy énekkar lépett fel. A váradolaszi gyülekezet Béczy Ernő kórusa (karvezető Jakó Sándor kántor) két ismeretlen szerző énekével (Jöjj, áldott nagy királyunk, valamint Szép hajnalcsillag, setét égre írlak) és a Magyar Református Énekeskönyv 195. énekével (Ez nap nékünk dicséretes nap) készült.

A Bihari Református Egyházmegye Vox Pastoris lelkészkórusa (karvezető Szigeti Ferenc Ernő lelkész) négy csodaszép dallal örvendeztette meg a hallgatóságát (Luigi Cherubini: Jöjj Úr Jézus, Felix Mendelssohn-Bartholdy: Miért késel Jézus?, Johann Sebastian Bach: Szép csillag, Ernes Cervara: Betlehem éjjelén- katalán népdal).

A várad-réti Csillagocska Alapítvány Csillagfény kórusától (karvezető Márkus Zoltán kántor-karnagy) elhangzott: Giovanni Gastoldi: Öröm van nálad, Claude Fraysse: Szívből köszönöm Uram, Kodály Zoltán: Rossz a Jézus kis csizmája, és a Ding Dong Merrily on High 16. századi karácsonyi ének (Hargita Péter fordítása).

A Nagyváradi Kántorok Kórusa (karvezető Brugós Anikó) szintén négy dallal hangolt rá a közelgő ünnepre: Michael Praetorius: Szép rózsabimbó nyílt ki, Johann Sebastian Bach: Itt állok jászolod felett, Kodály Zoltán: Adventi ének, Berkesi Sándor: Krisztus földre szállt.

Az együttlétet két összkari mű tette még inkább felejthetetlenné, Brugós Anikó vezényletével a fellépők Bárdos Lajostól a Karácsonyi bölcsődal, illetve Berkesi Sándor Karácsonyi népdalrondóját énekelték el közösen.

A szeretetvendégséggel záruló rendezvényen az épülő esperesi hivatal javára folyt a gyűjtés, aki óhajtott, téglajegyeket vásárolhatott, illetve lehetőség volt perselyes adakozásra is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában