Továbbképzés

2020.03.04. 15:30

Applikációk a 21. század nyelvoktatásában

Digitális eszközök a tanulásban és a tanításban – Applikációk használata a nyelvoktatás gyakorlatában címmel tartottak február 28-án továbbképzést a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói, illetve nyelvtanárok számára.

János Piroska

A Partiumi Keresztény Egyetem Nyelv és Irodalomtudományi Tanszéke és az Országos Magyar Továbbképző Központ együttműködésében létrejött rendezvényen Mikó Marietta, az egri Eszterházy Károly Egyetem Új Nemzeti Kiválóság Programjának (ÚNKP) ösztöndíjas doktorandusza tartott előadást, illetve gyakorlati foglalkozást. Az előadó nem először járt Nagyváradon, a február 28-i képzést ugyanis novemberben már megelőzte egy, az egyetem hallgatói számára szervezett workshop, a múlt heti alkalmon azonban a jelenlegi hallgatók mellett Bihar és Szatmár megyei nyelvtanárok is részt vettek. „Az igények változnak, szinte napról napra megjelenik valami új, mi pedig szeretnénk lépést tartani a digitális eszközökkel” – mondta el dr. János Eszter, a PKE adjunktusa, szervező.

Mikó Marietta előadást, majd gyakorlati foglalkozást tartott az érdeklődőknek

A délelőtt folyamán a tanítási módszereket elevenítette fel az előadó. „Ahogy a gyerekek mentalitása, hozzáállása, motivációja változik, úgy nekünk is valamilyen szempontból változni, változtatni kell. Ezek a gyerekek más módszerekkel foghatóak meg. A legjobb pedig az, ha a diák észrevétlenül sajátítja el azokat a kompetenciákat, amelyekre szüksége van” – tette hozzá. Fontos lenne az olyan kritikai gondolkodásmód kialakítása, amelynek segítségével a fiatal képes szelektálni a rázúduló információdömpingből, ugyanakkor célravezető lenne „összefésülni” a munkaerőpiac és az iskola elvárásait – mutatott rá az előadó. Bár sokszor fontos az egyéni feladatmegoldó képesség, a vállalatok hálózatban, csoportmunkában gondolkodnak, így fontos lenne ezeket a kompetenciákat is fejleszteni. Szó volt többek között arról, mennyire hatásos a szuggesztopédia módszer használata az oktatásban, amely által csökken a diákra nehezedő, gátló hatású stressz, de az azonnali visszajelzést nyújtó, örömet szerző játékos tanulás is közkedvelt. Elhangzott, mennyire fontos a pedagógus mérlegelése, annak felismerése, melyik lépéssel tesz jobbat a tanuló számára, illetve az is, hogy fontos a szülő partnerként való bevonása a tanulási folyamatba.

A délután során olyan gyakorlati tudnivalókkal gazdagodtak a résztvevők, mint például, hogy hogyan lehet közösen használható „online parafatáblát” készíteni, hogyan lehet QR-kód mögé rejteni egy-egy játékos feladatot, vagy hogyan lehet tanítási applikációkat készíteni, esetleg interaktív alkalmazással felfedezni egy-egy várost.

A képzésről a szervezők a tanfelügyelőség által elismert igazolást biztosítottak.

Borítókép: A szerző felvétele

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában