Ceres Hotel

2020.06.20. 12:26

Bezár Bihar megye legnagyobb karanténja

Forrás: Bihar megyei Csendőrség

Június 21-én bezárják Bihar megye legnagyobb karanténját, amelyet a püspökfürdői Ceres Hotelben alakítottak ki, tudatja közleményében a Bihar Megyei Prefektúra. Június 19-én már csak kilenc személy tartózkodott ott vesztegzár alatt, közülük heten saját kérésükre vannak ott elhelyezve. Azokat, akiknek tizennégy napos vesztegzár-idejük nem jár le június 21-én, a feketeerdői központba szállítják, ahol negyvennyolc hely van. A karanténban lévő emberek egészségügyi állapotát folyamatosan felügyelik és ellenőrzik. A püspökfürdői karantén bezárása után alaposan fertőtlenítik a Ceres Hotelt, hogy a létesítményt mihamarabb ismét rendeltetésének megfelelően, turisták fogadására lehessen használni, áll a prefektúra közleményében, mely idézi Dumitru Țiplea prefektus szavait, aki elmondta: „A COVID-19 vírus ellen folytatott harcunk egy újabb fejezetét zárjuk le ezzel. De készenlétben maradunk, és fel vagyunk készülve arra, hogy újra megnyissuk a karanténokat Bihar megyében, de reméljük nem leszünk rákényszerítve arra, hogy ezt megtegyük. A lakosság csakúgy mint eddig, ezután is be kell tartsa a járványvédelmi előírásokat, különösen ami a maszk viselését, a kezek tisztán tartását és a személyek közötti másfél méteres távolságtartást illeti.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában