Csűry István püspök üzenete: A szeretet mindent remél

Június 4-e volt titokzatos nap, volt megosztó nap és most félelmetes is. Európa térképének ördögi átrajzolását rögzítették 100 éve diktátum formájában. Szememben ez a nagyhatalmak erőfitogtatásban degenerálódott bűncselekménye, ami folytatódik napjainkban is. A nemzetek történelmi múltját „sorshúzással” váltották eszement jövőképpé, amelynek fantomképe a valóságot érintőlegesen sem közelíti meg. A nagyhatalmak ezzel megalázták a kedvezményezetteket és a kegyvesztetteket egyaránt.

Számomra az 1920. június 4-hez fűződő tragédia hasonlít egy orvosi műhibából származó amputációhoz. Visszafordíthatatlan, mert 100 év alatt nem került sor sem azonnali helyreállító beavatkozásra, sem rehabilitációs kezelésre. Csendben mindenki élte a maga vérmérséklete szerint a csonka állapotot. Szenvedett mindenki! Szenvedett a megcsonkult és a csonkító is, ha nem is egyazon szinten. Szenvedett a megfosztott és a megajándékozott, ha alig azonos skálán mérhetjük is a szenvedés nagyságrendjét. A diabolikus játszma csak elkezdődött egy évszázada, de folyamatosan gyűrűzött, és fonta az így megalázott nemzetek életére a halálos veszedelmű hínárt, amely a mélybe rántotta térségünk országait. Nem felejthetjük el az időket, amikor nagyapáinkat még egy világégésbe kergették, nehogy megfeledkezzenek a szolgaság jármáról, amit hordozniuk kell és örökíteniük nemzedékről nemzedékre. Összevissza darabolt országokat, szanaszét osztott nemzetrészeket gyászukban is ünnepre kényszerítették. (Lásd miért kell ünnep legyen június 4. román földön.) Álságos felszabadulások és hazug győzelmi évfordulók miatt utcára kényszerítették az embereket.

Számomra 1920. június 4. a magyar–román szomszédság bűnös és megmagyarázhatatlan megrontása. A világháborúkban a két nemzet homlokegyenes magatartása is nagyhatalmi manipuláció, amelyből mindkét alkalommal a magyarok maradtak alul, körvonalazva az erővonalak meghatározását és a vesztesek megalázását. Pedig a kockát elvetették, és nemcsak a csonkán hagyott Magyarországot alázták, hanem a leszakított országrészeket is. A megalázás mélységét jelentette azoknak a kisebbségi személyiségeknek a hatalomra emelése, akik teljes mértékben kiszolgálták a nagyhatalmú csonkítókat a kedvezményezettek mellett. Erdély magyar többségű településeinek betelepítése, a magyar oktatás visszaszorítása, az egyházak életébe való diszkriminatív beavatkozás ezen törekvések egyenes ágú folyamata.

Számomra 1920. június 4. sátáni kezdete annak, ami ma is van. A két nemzet között érzékelhető ékverés zajlik folyamatosan. A románok Erdélyt féltik tőlünk, mi alig tudjuk erdélyiségünket megtartani. Igaza van egyik püspökünknek, aki azt mondta, azé a föld, aki benépesíti. Mi most nem tudjuk benépesíteni. Ezzel szemben tudjuk sorainkat többfelé is megosztani. Nem tartja vissza egyeseket az sem, ha egyik nap ezt mond, a másik nap még valótlanabbat. Ameddig az erdélyi az erdélyinek farkasa, még csak lassítani sem tudjuk a „trianoni örökség” átkát.

A nagyhatalmak 1920-ban tapasztalt rosszindulatát csak a 2020-ban regnáló nagyhatalmak múlják felül! A szeretet mindent remél… Reméli, hogy a sok csalódást okozott „európai testvériség” végre nem nemzeteket szétdobáló hatalom, sem felismerhetetlenségig összeolvasztó tégely lesz, hanem az értékhozók támogatója!

A békesség kötelékében!

Csűry István püspök