Ünnepség

2020.06.29. 14:19

Élő koszorúval ölelték át Szent László szobrát

Szombat délután, Szent László ünnepén a város római katolikus lelkipásztorai, szerzetesei és hívei a székesegyház előtti térre, a Szent László-szobor köré gyűltek, hogy ismét elköteleződjenek az Istenbe vetett hit megőrzése és a keresztény értékek megvallása mellett. Az ünnepi szentmisét Böcskei László megyés püspök mutatta be, a szónok Szabó Ervin nagyvárad-olaszi plébános volt.

Fotó: A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünneplőket Pék Sándor esperes, várad-újvárosi plébános köszöntötte. Jelezte: az idei rendkívüli helyzetre, illetve az előírásokra való tekintettel döntöttek úgy, hogy a Szent László templom búcsúját a falakon kívül, a székesegyház előtti téren, Szent László király szobra körül ünneplik, mely évtizedeken keresztül a templom mellett, a főtéren ékeskedett, őrködve városunk és népünk fölött. Elhozták a számukra oly kedves oltárképük másolatát, mely azt ábrázolja, hogy Szent László átadja a kulcsokat a város püspökének, persze nemcsak vasdarabokat, hanem a művét, lelkiségének, bizalmának és hitének erejét. „Nagy szeretettel gondolok mindannyiunk nevében a vredeni testvéregyházközségre, mely ezen a napon Szent László tiszteletére szintén egy szentmisén ünnepel” – tette hozzá a tisztelendő.

Böcskei László

A bevezető részben Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: miután ez év május 10-én, húsvét V. vasárnapján nem tudták megülni úgy ahogyan szerették volna az egyházmegye alapítójának és védőszentjének ünnepét a már szokásossá vált egyházmegyei zarándoklat formájában, illetve akkor csak zárt ajtók mögött mutatták be az online közvetített szentmisét a hívek jelenléte nélkül, úgy gondolták, kihasználják az alkalmat és a lehetőséget, és Szent László király naptári ünnepén összegyűlnek, megünneplik őt, az ő oltalmába helyezik életünket és az egész világot.

Az utóbbi időben az emberek bejönnek a palota kertjébe, megállnak a szobor előtt. Vannak, akik tisztelegni jönnek, mások meghajtják a fejüket. Vannak, akik koszorúznak vagy imádkoznak előtte. „Mi azonban eljöttünk ünnepelni őt a szentmisével, megköszönni Istennek azt, hogy nekünk ajándékozta őt, aki kemény hittel építette országunkat és a népet, tanította az övéit, most pedig a közbenjárásával kísér és oltalmaz minket. Az ünneplésünk szép dísze ezért az, hogy belőlünk származó élő koszorút fonunk a szobra körül, kifejezve azt, hogy rá figyelve, az ő példáját követve, építeni szeretnénk egy mindenki számára boldogabb jövőt. Kérve a közbenjárását, hűségesek vagyunk az örökségéhez, és megújult erővel, elköteleződéssel akarjuk járni Isten útját a közösségeinkben, az egyházmegyében és a világban” – fogalmazott a főpásztor.

Homíliájában Szabó Ervin váradolaszi plébános megjegyezte: kicsinek és kevésnek érzi magát arra, hogy Szent Lászlót méltassa, mert egy olyan szentet ünnepelnek, akinek sírjához a 15. század végéig bizonyítottan harminc uralkodó vagy uralkodópár jött el zarándokolni. Akinek sírjánál országos zsinatot tartottak, melynek rendelkezései az egész magyar katolikus egyházra nézve érvényes voltak. És szent hely ugyanakkor a székesegyház előtti tér, hiszen a közelben van az ereklye, és két Szent László szobor.

A továbbiakban a szentmise szónoka három dologról beszélt, melyekre Szent László király tanít és figyelmeztet bennünket, a mai posztmodern társadalmat. Az első tanács, hogy Szent Lászlónak fontos volt a családi béke helyreállítása, mert tudta, hogy ez a nemzet csak akkor lesz boldog, ha béke uralkodik a családi körökben. A familiáris összefogás példáját gyakorolva mindent megtett emiatt azért, hogy a saját családjában is béke legyen. A második üzenete Szent Lászlónak az, hogy az összetartozás népévé kell legyünk, és ezt semmi sem szabad elvegye tőlünk. Egy szívvel és lélekkel, egymás kezét fogva kell imádjuk a mindenható Istent, mert ebben rejlik a megmaradásunk titka. A harmadik gondolat pedig, hogy Szent László előrelátó vezető volt, ezért hozta be Biharról a püspökséget Váradra, mely sokkal előnyösebb és védettebb helyen fekszik. Bennünket is segítsen, hogy tudjunk tervezni, közösségi szellemben – kérte a plébános.

Borítókép: a jelenlévő tömeg

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában