2020.10.11. 11:26
Elhunyt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, Vasile Cazan
Életének 68. évében elhunyt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója. Vasile Cazant már több napja az intenzív terápiás osztályon kezelték, miután megfertőződött a koronavírussal és más betegségekben is szenvedett.
„Mindig mindenkihez volt egy kedves szava, s a régi vásárhelyiekre jellemző módon annak az anyanyelvén szólt, akivel éppen beszélt. Emberségét, mindenki által tapasztalt szeretetét talán csak a zene szeretete múlta felül. Igazi nagybetűs Ember. Vasile Cazan több mint 20 éven keresztül vezette a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, de jóval több volt egy igazgatónál, egy igazi mentor volt, aki több generációt nevelt a zene szeretetére. Emléked örökké őrizni fogjuk. Isten veled, Igazgató Úr!” – írta vasárnap Facebook-oldalán a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc.
Vasile Cazan Marosvásárhelyen született 1952-ben. Szülővárosában hegedűt, brácsát és zongorát tanult, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott kórusvezetésből. Később zenekari karmesteri képzéseken vett részt New Yorkban.
1990-től a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karának karmestere, 1998 óta a filharmónia igazgatója volt.