2020.10.06. 15:15
Érszőllősön „visszatapsolták” Beke Lászlót
A jó munka általában meghozza az eredményét. Így történt ez Érszőllősön is, ahol Beke László óriási fölénnyel nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Szőke Ferenc
Az 1051 szavazásra jogosultból 749-en (72%) járultak az urnák elé, akiknek több mint 80 százaléka az RMDSZ jelöltjeire szavazott. Ez azt mutatja, hogy nem „csak” a magyar emberek szavaztak rá. A polgármesternek idén két kihívja volt, egy a PNL részéről és egy független román nemzetiségű jelölt. Ők, akárcsak az előző évek kihívói, csupán a szavazás egyhangúságát tudták megtörni, de a foci nyelvén szólva: „labdába nem rúghattak”. Beke László „régi motorosnak” számít már a szakmában, tapasztalt, jó gazdája a községnek. 2004-ben kezdte el politikai pályafutását alpolgármesterként. Munkáját olyan jól és hatékonyan végezte, hogy a következő választáson, 2008- ban elnyerte a polgármesteri széket, melyet mind a mai napig megtartott. Idén a negyedik mandátumát kezdte el polgármesterként. A község valamennyi településén közkedvelt személyiség, amit a választási eredmények is hűen tükröznek. Községét, egyházát egyaránt hűen szolgálja, mivel Érszőllősön ő tölti be a református főgondnoki tisztséget is. A polgármester a nemrég átadott, új polgármesteri hivatalban fogadott, mely az egyik éke a községnek, és minden követelményt kielégít. Rendezett, szép községnek ilyen modern hivatal dukál. Sok munkájukba került, de önerőből valósították meg, a Bihar Megyei Tanács támogatásával. A régi épület ezután is közszolgálatot fog betölteni, hiszen a házi beteggondozás székháza lesz. Ugyanitt a közeljövőben állandó (24 órás) orvosi ügyeletet fognak létrehozni.
– Számított ilyen nagyarányú győzelemre?
– Nem szeretnék szerénytelen lenni, de igen. Erre az jogosított fel, hogy az utcákon járva-kelve részesülhettem az emberek bizalmában, biztatásában és ígéretében, nemzetiségüktől függetlenül, hogy rám szavaznak. A lakosok látták a megvalósításokat, melyek mind az ő érdekükben történtek, és hálájukat a szavazófülkékben nyomatékosították. Többen hangsúlyozták, hogy ameddig vállalom a polgármesteri tisztséget, addig megkapom a bizalmukat. Ez a bizalom kölcsönös, hiszen én is bízom a község lakosaiban, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy településünk szebb és modernebb legyen. Mindegyik faluban aszfaltoztuk az utakat, és biztosítottuk az ivóvízellátást. Támogattuk az iskolát és az egyházakat, amelyek közösségformáló erejükkel hálálták ezt meg.
– Sikeres lett a helyi tanács összetétele?
– Nyugodtan mondhatom, hogy igen. A 9 tanácsosi tisztségből 7 az RMDSZ-t illette meg, a PSD-nek és a PNLnek pedig egy-egy tanácsosa van. Csupán néhány szavazat hiányzott ahhoz, hogy 8 tanácsosunk legyen, de így is megvan a kétharmad. Ezáltal idén is vita nélkül dolgozhatunk tovább, a mi kezünkben van az irányítás. Valószínűleg jól irányítunk, mert a másik két párt képviselői sem ellenkeznek döntéseink miatt. Ők is látják, hogy mi mindent a község érdekében teszünk, ezért beállnak a sorba, és velünk egyetértésben dolgoznak.
– Milyen tervekkel indul az új mandátumában?
– Pályázatokkal próbálunk anyagi alapot szerezni a fejlesztésekhez. Jelenleg is van egy nyerőfélben lévő pályázatunk, mely a közvilágítás felújítását fogja finanszírozni. Energiatakarékos ledes világítótestekre cseréljük a régieket. Pályáztunk egy tartálykocsira is, melyet vízszállításra tudunk használni, abban az esetben, ha valamilyen okból időleges vízhiány keletkezne. Saját erőből be fogjuk fejezni Érszőllős bejáratánál a multifunkcionális sportpályát. Ez sportolási, mozgási lehetőséget biztosít az arra vágyóknak. A végére hagytam a legfontosabbat, a földgáz bevezetését. Van rá esély, mivel egy törzsvezeték a közelünkben halad el. Ezt is pályázati úton akarjuk kivitelezni. Látok rá esélyt, hogy ebben a mandátumomban megoldjam, de ha nem, akkor a következőben fogjuk befejezni.
– Utolsó mondata üzenet a lakosoknak, hogy vállal még egy mandátumot. Mit üzen ezen kívül?
– Szeretem a munkámat, szívvel-lélekkel végzem, és remélem, lesz még annyi erő bennem, hogy 2024 után is folytassam. Ehhez erőt az emberek biztatása, elismerése és szeretete ad. Szeretem a községemet és lakosait, és ezt a munkámmal tudom felszínre juttatni. Sikerélményem is van, amikor végigsétálok az utcákon, és látom a megvalósításainkat. Ez szintén buzdít a további munkára. Megragadnám az alkalmat, hogy ezúton is köszönetet mondjak azoknak, akik bíztak bennünk és ránk szavaztak. Örömmel tapasztaltuk, hogy fiatalok és idősek egyaránt éltek szavazati jogukkal/kötelességükkel. Ezután is szívvel-lélekkel fogom képviselni őket. Bármikor jöhetnek a hivatalba, meghallgatásra találnak. Természetesen azokat is képviselem, akik most nem ránk szavaztak, remélve, hogy az elért eredmények láttán ők is a mi oldalunkra fognak állni.
Borítóképünkön: Beke László