2021.02.16. 12:23
A váradi koldusok kilencven százaléka nem váradi
A világjárvány visszaszorítását célzó tevékenységek mellett a Nagyváradi Helyi Rendőrség folytatja megszokott tevékenységeit is.
Fotó: Alexandru Nițescu
Pap István
A helyi rendőrségnek az elmúlt évre vonatkozó beszámolója arról tanúskodik, hogy a világjárvány miatt rájuk háruló feladatok mellett nem hanyagolták el a megszokott feladatköreiket sem. A Nagyváradi Helyi Rendőrség 2020. évi tevékenységi beszámolójából kiderül, hogy az elmúlt évben húsz bűnügyet konstatáltak, ezek között volt lopás, gyújtogatás, családon belüli erőszak, rongálás stb. A közrend fenntartása érdekében 782 szankciót róttak ki, ez 9,5 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben volt, de a bírságok értéke 23 százalékkal magasabb (145 ezer lej), mert nőttek a büntetési tételek.
Koldulás
A koldulás jelenségének a visszaszorítása is a helyi rendőrség feladata. A tavaly a helyi rendőrök 545 szankciót róttak ki, 2019-ben ez a szám 359 volt. A munkájuk során a helyi rendőrök 54 hajléktalant azonosítottak, akiket a Gutenberg utcai éjjeli menedékhelyre vittek. A koldusoktól a tavaly 4500 lejt koboztak el. Cristian Beltechi, a helyi rendőrség igazgatója elmondta, hogy volt olyan koldus, akinél ötszáz lejt találtak. „Nem mindenki koldul össze ennyit, de naponta harminc-ötven lejt csak megkeresnek” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy mintegy harminc váradi illetőségű koldus van, de a kilencven százalékuk más településekről jön be a városba, őket visszairányítják illetőségi helyükre. Elmondta azt is, hogy a hajléktalanok által összetákolt ideiglenes zugokat felszámolják, de ezeknek mintegy a felét mindig újraépítik.
Adatok
Megtudtuk azt is, hogy összesen 35 kutyatulajdonost bírságoltak meg a tavaly 4800 lej összértékben a kutyatartásra vonatkozó előírások megszegéséért. A személyszállítási szabályzat megsértése miatt 2047 bírságot róttak ki 251 ezer lej összértékben, szabálytalan megállásért és parkolásért 6744 szankciót foganatosítottak, a bírságok összértéke 656 ezer lej. Az építkezési fegyelem megszegéséért 600 ezer lejt kellett fizessenek a vétkesek, a nem megfelelően karban tartott épületek és telkek többletadóztatásából négymillió lej bevétel folyt be, míg a környezetvédelmi ellenőrzések nyomán 700 ezer lej bírságot róttak ki.
Fotó: Alexandru Nițescu