Tanulásszervezés

2021.10.05. 10:00

Romániai magyar iskolaigazgatók és -helyettesek tanácskoztak

Oktatásmenedzsment interetnikus és interkulturális környezetben címmel szervezett tanácskozást október 1–3. között Félixfürdőn a Rákóczi Szövetség és a nagyváradi székhelyű Országos Magyar Továbbképző Központ az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) támogatásával.

Ciucur Losonczi Antonius

A nyitóünnepséget péntek este tartották a Pádis hotelben. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a Rákóczi Szövetség Bihar megyei elnöke azt emelte ki, hogy a közelgő versenyvizsgák előtt szükségük van útmutatásra és eligazításra azoknak, akik vezetői tisztségeket töltenek be, és szeretnének majd ezt követően is, magyar vagy vegyes tannyelvű iskolákban. Vârtic Mayla Júlia, a tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának osztályvezetője is hasznosnak nevezte a rendezvényt. Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy kihívást jelentenek a gyakran módosuló jogszabályok, éppen ezért meg kell tanulni alkalmazkodni mindig az új helyzetekhez, és reagálni tudni a változásokra. Szabó Ödön parlamenti képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke arról beszélt, hogy miért van szükség stabilitásra egy változó környezetben, és arra biztatta a pedagógusokat, hogy oltassák be magukat. Bántó Norbert, az Országos Magyar Továbbképző Központ igazgatója felidézte, lassan tíz éve annak, hogy megszervezték az első hasonló jellegű találkozót, de akkor még csak Bihar megyei szinten. A jelenlevőknek ezután Kallós Zoltán oktatásügyi államtitkár kívánt sok sikert, majd Tőtős Áron ismertette röviden az általa vezetett Collegium Varadinum tevékenységét.

A szombati nap tervezett megvitatott témái közt szerepelt: a kisebbségi oktatás lehetőségei az interetnikus kapcsolatok jegyében, az oktatásmenedzsment lélektani feltételei, a romániai magyar pedagógusi továbbképzés, a hazai magyar oktatás jogi hátterének újdonságai, valamint az oktatásmenedzsment szakirodalmi vonatkozásainak gyakorlati értelmezése.

Délután fórumot szerveztek oktatáspolitikusok részvételével, melyen Kallós Zoltán és Szabó Ödön annak érdekében, hogy a résztvevők hangja eljusson a törvényhozásba is, illetve a szaktárcákban dolgozókhoz, feltérképezték az oktatási rendszer hiányosságait, kiemelten az iskolaigazgatók elvárásait, akiknek lehetőségük volt elmondani legnagyobb nehézségeiket, legsürgetőbb problémáikat, olyanokat, mint például a tankönyvhiány, a diákok ingázási támogatása megtérítésének nehézségei, az iskolabuszok hiánya, vagy a bölcsődék üzemeltetésével járó nehézségek.

Fotók: A szerző felvételei

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában