Énekszó és orgonazene vízkereszt napján

Tóth Gábor

Szent hitünknek Csillaga – ez volt a választott címe Szeghalmi Emese vízkereszt alkalmából rendezett zenés elmélkedésének, melyre az ünnep napján, múlt hét csütörtökön, január 6-án, 16 órakor került sor énekszóval és orgonazenével a nagyváradi Szent Anna (orsolyita) templomban. A házigazda orgonista, egyházzenész hagyományos zenei sorozata ezúttal 18 érdeklődőt vonzott, ezzel úgyszólván szépen meg is teltek a kis fő utcai templom padsorai. 

Jó tudni, és nem árt emlékeznünk rá, hogy nemrégiben megszületett újra a fény, ahogyan azt évről évre teszi: értünk – a vízkereszt karácsonyt lezáró ünnepkörében ez utóbbi lényegre emlékeztetett Szeghalmi Emese zenés elmélkedése, tulajdonképp zenei imádsága, mely egyébként most magának az előadónak a születésnapjával is egybeesett. Négy zenei blokk alkotta a műsort, két-két egyházi népének-, illetve orgonamű-csokor, felváltva. Különleges módon kapcsolódott a plakátra és műsorlapokra választott festmény-részlet is – Gerard van Honthorst (flamand barokk) A pásztorok imádása (é.: a Gyermek imádása, 1622) – a háromkirályokhoz, nemcsak tartalmilag, de azért is, mert Kölnben található ez a műalkotás, ugyanannak a városnak egyik szépművészeti múzeumában, ahol a kölni dóm őrzi 1164 óta a napkeleti bölcsek ereklyéit. 

Bevezető jelleggel a Gonosz Heródes, irigyen… kezdetű vízkereszti himnuszban máris az ünnep hármas tartalma jelent meg (az epifánia, ókori értelmezésben egy istenség megjelenése, a kereszténységben a Megváltóé): a bölcsek hódolata, Jézus keresztsége és a kánai menyegzői csoda – mindhárom Jézus istenségét tárja fel embersége mögött. Erre következett introitus-funkcióval az Íme, eljön az Uralkodó (gregorián dallam, Magyar Graduale), Ó mily fényes ez a csillag (Kájoni Kancionále, 1676, Csíksomlyó), Az isteni gyermeket – népének vízkeresztre, itt a bölcsek útján járunk a csillagtól vezérelve –, majd a Fényességes ez a mai nap – érdekessége, hogy a felvidéki Szegedi Ferenc Lénárd, a 17. században erdélyi, váci, majd egri püspök a dallam szerzője (a Liturgikus Népénektár szerint). 

Orgonazenei különlegességek következtek ezután: olasz reneszánsz, Claudio Veggio (16. sz.) – La fugitiva Claudius a 4; a bécsi udvarban (I. Lipót) a 17. században működött orgonista, Alessandro Poglietti – Toccatina per l’Introito della Messa con il pedale; illetve a már említett festményhez legközelebb álló flamand barokk zene, a főként Brüszszelben aktív orgonista, Pieter Cornet (korai 17. sz.) műve – Tocada del 3. tono. Erdélyi népi dallamkincsű egyházi énekek csokra jött: Szép violácska (Kájoni Kancionále); egy tropizált karácsonyi Kyrie – ha már a fény születéséről énekelünk, ez különös módon rímelt dallamindításban az Süss fel nap kezdetű gyermekdalra; Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, akit régen várt az egész világ (Erdélyi énekeskönyv); Örvendezzünk, Betlehembe menjünk (szintén Kájoni). 

A negyedik blokkban 18. századi barokk orgonazene szerepelt: a bolognai minorita szerzetes és zeneszerző Giovanni Battista, avagy csak „Padre” Martinitól egy c-moll orgonaszonáta; a milánói dóm (innen kerültek Kölnbe a 12. században a már említett ereklyék) orgonistája, Sammartini utódja, Giovanni Andrea Fioronitól egy e-moll andante – Chr. Fr. Daniel Schubart 18. századi esztéta affektustana szerint az e-moll az „ártatlan szerelmi vallomás” hangneme; a német barokk J. S. Bach-kortárs Johann David Heinichentől, ki ifjúkori velencei operasikerek után drezdai kapellmeister lett, pedig karácsonyra és a napkeleti bölcsekre viszszautalva Pastorale per la Notte di Natale. 

A nagyjából háromnegyed órás zenei műsort záró, megérintő meghittségű ének – Kelj fel, keresztény lélek (Kájoni Kancionále) – címe első olvasatra communio-jellegű, ám népi dallamfordulatait tekintve nagyon is egyéni, szövege nyomán pedig a megszületett Kisjézust személyes hangvételben, őszinte, bensőséges érzésekkel átölelő („Ó, én szerelmes Jézusom”).