László Attila: Magyarországon is jó erdélyinek lenni

Pikó Stefánia

– Zenekarral érkezel hozzánk a partiumi miniturné keretében, mesélj a munkátokról!

– A zenekar-alakításra 2020-ban nyílt lehetőség, miután egy olyan felkérést kaptam, melynek igénylői mindenképp zenekarhoz ragaszkodtak, én pedig már egyébként is régóta szerettem volna, hogy legyen egy élő felállás is, hogy egy legalább öttagú banda álljon mögöttem. A 2020-as év ebből a szempontból kapóra is jött, hiszen elég sok időnk lett mindenre. Volt alkalmunk összeülni, gyakorolni, összeállítani egy programot. Egy olyan repertoárt szerettünk volna kialakítani, amely széles körben elfogadott. Megalakulásunk a Kőbányai Zenei Stúdióban folytatott tanulmányaimhoz vezethető vissza, ahová három évig jártam, és ott ismertem meg a zenekar egyik felét, általuk pedig a többieket. Bár sikerült hasznosan eltölteni a korlátozások időszakát, egy előadó nyilvánvalóan nem érzi jól magát egy efféle helyzetben, az ember haszontalannak érzi magát. A járvány előtt folyton utaztam, emberekkel találkoztam, amikor ez megszűnt, hatalmas űr keletkezett bennem. Ennek a betöltésére is jó lehetőség volt a zenekar megalapítása, az összeismerkedés, a műsor összeállítása, de persze, ahogy lehetett, online közvetítéseken keresztül is folytattam a zenélést. Aztán a tavalyi év felétől már elkezdett újra beindulni a dolog, most pedig már úgy látom, egyre bátrabban terveznek az emberek hosszabb távra is.

– A járvány időszaka, feltételezem, befolyásolta a zenédet is.

– Inkább azt mondanám, hogy a közönségtől való elszokást tapasztaltam meg. Elszoktam a színpadon levéstől, a közönségtől, attól az érzéstől, hogy fel kell lépni, elő kell adni, meg kell felelni. Emlékszem, amikor beindult az egész, és kezdtek érkezni a felkérések, izgulni kezdtem a fellépések előtt, és azon gondolkodtam, hogy hogy is kell ezt csinálni. Szerencsére hamar vissza lehet szokni, és persze, a dalokat sem felejtettem el, csak az érzés volt furcsa, amikor ismét színpadra kellett állnom, de nagyon jó, örömteli érzés ez.

– Nehéz lehetett ez az időszak a hazalátogatás szempontjából is, hiszen gyakran a határon átjönni sem volt egyszerű… A dalaidban is tetten érhető, hogy ragaszkodsz az otthonodhoz, a származásodhoz. Hogyan éled meg ezt a távolságot?

– Eleve ritkán tudok hazalátogatni, hiszen Kézdivásárhely azért jóval távolabb van, mint Nagyvárad, illetve minden munkám odaköt, Magyarországra, ezért is örülök, amikor összejön egy Erdély-turné. Igaz, ez a mostani rövidebb, de lesz áprilisban egy hosszabb. A korlátozások ideje alatt, annak ellenére, hogy egyébként is rossz érzés távol lenni, még rosszabb volt, mert tudtam, hogy most nem is lehet hazalátogatni.
A gyökerek számomra nagyon fontosak, ezt vallom a koncertjeimen, interjúkban is. Az egy dolog, hogy Magyarországon élek, de azt sosem szabad az embernek elfelejtenie, hogy honnan indult. Én úgy állok hozzá, hogy nekem misszióm van, erősítenem kell a Kárpát-medencei magyarságtudatot, a nemzeti érzelmet, és úgy gondolom, hogy ezt csak Magyarországról tudom megtenni, onnan elindulva. Mondhatnák rám, hogy nem vagyok hű a hazámhoz, de nekem a nagy Magyarország a hazám, ahogy minden magyarnak, gondolom. Itt is, ott is itthon vagyunk. Ezzel a hozzáállással és Erdélyt nem feledve igyekszem dolgozni, megismertetni származásom helyét, kultúráját Magyarországon is. Onnantól kezdve, hogy akcentusom van, nem is tagadhatnám a származásom, de tudatosan és szándékosan tartok ki a dialektusom mellett. És úgy érzem, hogy sokan örülnek nekem, annak, hogy erdélyi vagyok, és szeretnek. Régebben azt gondoltam, hogy nem nagyon szeretik Magyarországon az erdélyieket, de már egy ideje rájöttem, hogy Magyarországon is jó erdélyinek lenni.

– Két koncerted lesz most Bihar megyében, egy templomi Nagyszalontán és egy a nagyváradi filharmóniában, ahol nem először jársz.

– Igen, a nagyváradi filharmóniában már felléptem egyszer, akkor csak egy zongorával, de az teljesen más, amikor egy egész zenekar megszólal. Nagyszalontán nyilván egy kis műsorváltoztatásra lesz szükség, hiszen templomban nem adhatjuk elő pont ugyanazt, mint egy koncertteremben. Szalontán a líraibb vonal fog dominálni. Egyébként a líraibb dalokat mindig is nagyon szerettem, templomban pedig ez sokkal másabban szól, meghittebb, és én nagyon szeretek templomban énekelni, adventi időszakban nagyon sokszor lépek fel így, bár zenekarral még soha nem fordult elő. A közönség, a befogadás is más, a templomban jobban elmélyülünk magunkban, a dalokban, így azok mondanivalója is jobban megérinthet. Itt, Nagyváradon majd pörgősebb, vidámabb dalok is lesznek, saját dalok és feldolgozások is. Remélhetőleg jól fogja magát érezni a közönség, és remélem, sokan eljönnek majd.