Ünnepség

2024.06.04. 16:59

Bihar megyeiek a geszti kastélyátadón

Ciucur Losonczi Antonius

Az RMDSZ szervezésében Bihar megyei résztvevői is voltak a Nemzeti Összetartozás Napján Geszten zajlott ünnepségnek, melynek keretében átadták a rekonstruált Tisza-kastélyt, illetve beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. A Kanonok sorról indult kora reggel a busz, fedélzetén egy 57 fős társasággal. Ezt megelőzően már felvett utasokat Székelyhídon, Margittán és Érmihályfalván, akikhez Nagyváradon a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének húsz tagja is csatlakozott. Jó hangulatban telt az út, Anderkó Katalin nyugalmazott történelemtanár menetközben ismertette a Tisza család életét, illetve a kastély történetét. 

 

A nemzeti összetartozást ünneplőknek az se szegte kedvét, hogy a műsor alatt szinte végig zuhogott az eső, a szervezők különben is gondoskodtak esernyőkről, és folyamatosan törölgették a színpad elé kihelyezett elegáns fehér székeket. Ásványvizes palackokat is kitettek ugyanakkor minden ülőhely mellé, a programok végeztével pedig mindenkit megvendégeltek. Közben az eső is elállt, s sokak nagy örömére a távozó Orbán Viktorral szelfiket lehetett készíteni, a Bihar megyeiek közül is többen élni tudtak ezzel a lehetőséggel. Amúgy a meghívottak közt volt Bogdán Szabolcs János és Dénes István Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, illetve főjegyzője is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában