A szívünkben őrizzük Mokos Imre emlékét

Megilletődve és fájdalommal kaptam a szomorú hírt, hogy gyülekezetünk volt kántora és a Stockholmi Magyar Kamarakórus alapítója, karnagya, Mokos Imre türelemmel és méltósággal viselt betegség után, július 28-án, kora délután szerettei körében eltávozott az élők sorából. 

Imre Nagyváradon született röviddel azután, hogy a város a II. bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került. Iskoláit szülővárosában végezte, a Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoraművészi és zongoratanári, később pedig karmesteri diplomát. Huszonöt éven át tanított és koncertezett elsősorban a nagyon fejlett zeneszeretetéről is ismert Kolozsváron. Zeneművészeti tanulmányai alatt ismerkedett meg jövendőbeli feleségével, Muzsnáki Magdolna csellóművésszel. Az egymáshoz való örök hűségben kötött házasságukat két zenei tehetséggel megáldott gyermekkel, Ádámmal és Imolával ajándékozta meg a mindannyiunk sorsát irányító Fennvaló. Az 1980-as évek végére egyre lehetetlenebbé váló politikai, társadalmi, gazdasági helyzet, amely kétszeresen sújtotta a romániai kisebbségeket, arra kényszerítették a családot, hogy elhagyják szülőföldjüket, Erdélyt, és új életet kezdjenek Svédországban. 1987-ben érkeztek Helsingborgba, majd végül Stockholmban telepedtek le. Imre mint a Stockholmi Operettegyüttes karnagya és zongoristája, beutazta egész Svédországot, szorgalmasan ápolva a magyar operettszeretetet. Később Östersundban helyezkedett el mint egyházi zenész. Svédországba érkezésük után azonnal bekapcsolódott a svédországi magyar diaszpóra nemzeti öntudatunkat erősítő kulturális életébe. Azzal büszkélkedhettünk, hogy Imre a gyülekezetünk egyházi zenésze és kántora volt. 

Zeneműveket adott elő zongorán és orgonán, de zeneművészeti elemzéseket is tartott kedvenc műveiből felejthetetlen előadásai alatt. Az Önképzőkör és a Tångagärdén tartott kulturális összejövetelek állandó, sokszor aktív résztvevője volt, írásaival is gazdagította a Kéve című egyházi lapunkat. Megalapította a Stockholmi Magyar Kamarakórust, amelynek több éven át karnagya volt. Ez a kórus nagyon a szívéhez nőtt, és a további sorsáért is aggódott. Erre utal az a válasz, amit egy 2009 márciusában Sántha Judit által készített interjú végén arra a kérdésre adott, hogy „Mit kívánsz (…) a jövőben Stockholmban?” „Erős kezet és szívet a magyar kórus vezetésére. Gyarapodjon és fejlődjön, hogy tagjai tekintsék önmegvalósításuk egyik közösségi formájának, és énekeljenek saját maguk és mindnyájunk örömére” – válaszolta Mokos Imre. 

Amikor a testi bajok, betegségek megakadályozták, hogy folytassa zeneművészeti tevékenységét, Magyarországra költözött, ahol Pázmándon, a Velencei-tó környékén találta meg azt a környezetet, ahol eleget tehetett természetbaráti kedvtelésének. Új barátokat szerzett, és magáévá tette a község mindennapi életét. Eltávoztával nagy űrt hagyott maga után, amit minden barátja, ismerőse érez, de aggódó szeretetével mindig velünk volt és együttérzéssel követte a stockholmi eseményeinket. 

A stockholmi magyar diaszpóra nem felejti el Imrét, tovább ápoljuk felejthetetlen emlékét! Az élet elszáll, de a fénye megmarad! 

Nyugodjál békében, Imre! 

Id. Sebestyén Gábor stockholmi felügyelő Stockholm, 2024. július 29.