Ünnep

2 órája

Az idősek világnapját ünnepelték Mihályfalván

A szép korúaknak kedveskedtek az idősek világnapja alkalmából Érmihályfaván, azzal az ünnepséggel, amelyet kedden rendeztek a a Gizella Művelődési Központban.

Balázs József Attila

Karsai Attila polgármester volt a rendezvény ötletgazdája, amelynek célja, hogy méltóképpen ünnepelhessenek ezen a napon a nagyszülők és dédszülők, akiknek köszönettel tartoznak a fiatalabb generációk. Boros Emőke tanárnő az esemény moderátora üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte a polgármestert mondja el ünnepi gondolatait. Az elöljáró bevezetőjében köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, külön említést tett az Érmihályfalvi Egészségügyi és Szociális Központ lakóinak csoportjáról. Majd így folytatta: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek önökkel és együtt ünnepelhetjük az idősek világnapját. Ez az alkalom arra hivatott, hogy kifejezzük tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik előttünk jártak, és akik életük során számtalan, maradandó értéket teremtettek közösségünk számára. Szeretném kiemelni és értékelni azt a felelősségteljes munkát amelyet önök egész életük során végeztek, a munkahelyükön, a családban vagy a közösségünkben. Az önök erőfeszítése, elhivatottsága tette lehetővé, hogy közösségünk, városunk fejlődjön, és olyan településsé váljon mindannyiunk számára, amelyre büszkék lehetünk.”

Az ünnepi beszéd után az oklevelek átadására került sor. Először a legidősebb lakosnak – a 96 éves Gnandt Máriának – adtak át oklevelet. A laudáció felolvasása után elhangzott, még két hasonló korú lakosa van a településnek, ők sajnos egészségi állapotuk miatt nem lehettek jelen, de a polgármester felkeresi őket otthonukban. Gnandt Mária – Marika néni –az oklevél átvétele után egy szép imát mondott el, bár másfél éve elveszítette látását, szellemi frissessége megmaradt.
Ezt követően az Egészségügyi és Szociális Központ legrégebbi lakója, Balogh Viorica kapott oklevelet, ő több mint 13 éve él az intézmény falai között. A mindig vidám Ibi néni pozitív kisugárzása nem csak az otthon lakóira, de az ott dolgozókra is jó hatással van. A legaktívabb szép korú oklevelet Boros József nyugalmazott tanár kapta, ő az akit helyben, de akár az egész Érmelléken nem kell senkinek bemutatni. Talán nincs is olyan család Érmihályfalván és a környező településeken, akinek legalább egy tagját ne tanította volna. Felsorolni szinte lehetetlen szerteágazó tevékenységét, amelyekkel a pedagógusi pályát tovább gazdagította, csak néhány ezek közül: újságírás, színjátszás, szépirodalmi munkásság, kórustagság. A díj átadása után meglepetésként, Papp István a Debreceni Csokonai Színház művésze elszavalta a tanár úr „Megmaradtunk” című versét.

Végül elkészült a csoportkép is, majd pedig Donkó Annamária, Donkó Imre és Papp István a Debreceni Csokonai Színház művészei operett, magyar nóta és sanzon csokorral kedveskedtek a jelenlévőknek. Elhangzott többek között az Ez történt Lellén, Ha én gazdag lennék, Te rongyos élet, Villa Negra és a Szép város Kolozsvár című örökzöldek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában