Segítségnyújtás

10 órája

Adománygyűjtés egy székelyhídi kisfiú számára

Egy négyéves kisfiú életminőségének javításáért küzd a családja nap mint nap, azonban a felbecsülhetetlen mértékű szereteten túl mindez komoly anyagi fedezetet kíván. Az adománygyűjtésre való felhívást a közösségi médiában tette közzé Székelyhíd vezetősége, most pedig portálunkon is olvashatnak Kaszonyi Nimródról.

Fotó: a Kaszonyi család személyes archívuma

Törő Enikő

Kaszonyi Nimród négyéves, mosolygós kisfiú, aki fejlesztőgyakorlatokra és kezelésre szorul, hogy a mindennapjai könnyebben és jobban teljenek. Körülbelül 4-5 hónapos volt, amikor észrevették, hogy nem emeli fel rendesen a fejét, s a mozgásával is probléma van – magyarázta édesapja, Kaszonyi László. Járványhelyzet lévén csak két-három hónappal később jutottak el dr. Ritli Lászlóhoz, aki diagnózist nem tudott adni, de neurológushoz irányította őket. Időközben a debreceni háziorvosukhoz (a család kettős állampolgárságú, a gyermek Debrecenben született) is elmentek, ott szintén neurológiai vizsgálatokat ajánlottak. A Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központba irányították őket, ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a gyermeknek mozgásfejlesztésre van szüksége. Emiatt gyógytornát és Dévény-tornát javasoltak Nimród számára, valamint gyógypedagógiai fejlesztőfoglalkozásokat is.

Időközben számos vizsgálatot is végeztek, állapotfelmérést, azonban pontos diagnózist még mindig nem sikerült felállítani. 

Genetikai vizsgálaton is voltak, az orvos Cornelia de Lange-szindrómára gyanakodott, de nem egyezik minden tünet, s végül ez se bizonyosodott be. A kivizsgálások tovább folytatódnak, s azt is próbálják kideríteni, hogy a szülők hordoznak-e bármilyen genetikai jellegű betegséget, ami kihathatott a gyermekre. Nimród folyamatosan részt vesz állapot- és fejlődési felmérésen is, a legutóbbi eredmény szerint a testizomzata és a szellemi fejlődési szintje körülbelül egy kétéves gyermekének felel meg. A gyenge izomzat szerencsére a szerveit nem érinti, ezek működése szempontjából egészségesnek mondható, azonban az immunrendszere gyengébb, egy egyszerű megfázás is jobban megviseli, mint egy átlagos gyermeket – magyarázta az édesapa.

Nimród sajnos nem beszél, viszont azt megérti, amit mondanak neki. Járni csak néhány hónapja tud, azonban ehhez speciális cipőre, valamint speciális lábmerevítőre is szüksége van. A kisfiút ma már nemcsak Debrecenben kezelik, de oda jár egy speciális bölcsődébe, és majd óvodába is. Emellett Berettyóújfaluban is részt vesz mozgásterápián, s a Borsóház Nemzetközi Intenzív Rehabilitációs Intézetbe is igyekeznek elvinni havonta egy hetet, itt 2023 őszén voltak először terápiás kezeléseken. Szeretnének egy másik rehabilitációs intézetbe is eljutni vele, a budapesti Apróka fejlesztőházba, s mindeközben abban reménykedik a család, hogy diagnózist is sikerül majd felállítson egy orvos. 

Mint Kaszonyi László elmondta, Székelyhídon élnek, a nagyobbik fiuk, Zalán ott jár iskolába, Debrecenbe azonban mindennap át kell menni, hogy Nimródot elvigyék a bölcsődébe. A feleségével közösen oldják meg a gyermek szállítását, s amikor egyhetes terápiás kezeléseken vannak, gyakran csak az anyuka megy Nimróddal. Az elmúlt évben egy magyarországi alapítvány támogatta a kezeléseket, azonban idén erre már nem volt lehetőség. Azt talán szükségtelen is hangsúlyozni, hogy a terápiák, vizsgálatok s az otthon használandó speciális eszközök sok pénzbe kerülnek, mindennek biztosítását lehet segíteni a lentebb ismertetett adományozási lehetőségeken.

Akinek lehetősége van rá, és szeretne adományozni a család számára, az a következő bankszámlaszámokra utalhat pénzt.
Számlatulajdonos: Kaszonyi Laszlo.
Lej alapú számla: IBAN: RO62CECEB00008RON1803985; bank: CEC Bank, valuta: RON, SWIFT-kód: CECEROBUXXX. 
Forint alapú számla: IBAN: RO84CECEB000R8HUF0953044; bank: CEC Bank; valuta: HUF; SWIFT-kód: CECEROBUXXX. 
Forint alapú számla: IBAN: HU32117733840350629900000000, bank: OTP, valuta: HUF, SWIFT-kód: OTPVHUHB.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában