2 órája
Filmforgatás miatt várható forgalomkorlátozás Váradon
Fotó: Alexandru Nițescu
Erdon-összeállítás
Filmforgatás miatt vezetnek be forgalomkorlátozást Nagyváradon január 13–17. között: a Körös-parti városban forgatják a Ramon 2 című vígjátékot, melynek főszereplői között találjuk Pavel Bartoșt, Smiley-t és Carmen Tănasét is. A Jesus del Cerro által rendezendő film a polgármesteri hivatal támogatását élvezi, a városvezetés szerint ugyanis a forgatás Nagyvárad népszerűsítését is szolgálja. Az előkészületek január 9-én már el is kezdődtek, a forgatás a tervek szerint január 24-én fejeződik be.
A jelenetek rögzítésének első szakasza január 13–16. között zajlik, így január 13-án, hétfőn 14.30–22 óra között lezárják a Szent László térnek a Teleki (Primăriei) és a Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utcák közötti részét. Január 14-én, kedden 14.30–23 óra között zárják le a főteret, illetve ugyanezek a korlátozások lesznek érvényben január 15-én és 16-án is, mindkét nap 16–18 óra között.
Január 14-én, kedden 10–12 óra között ideiglenes lezárják a Moskovits-palota – Főtér – Szaniszló (Mihai Eminescu) – Széchenyi-tér (Traian park) által közrezárt területet. Ugyanaznap a színház épülete körüli forgatások miatt 13–16 óra között lezárják a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcát az Akadémia (Academiei) utcával való kereszteződésig. A stáb járműveinek a Franz Schubert utcán, az igazságügyi palota előtt biztosítottak parkolóhelyet.
Január 14-én 14–24 óra között útlezárásra kell számítani ugyanakkor a Barcăului – Ion Vidu – Vámház (Evreilor Deportați) utcák által közrezárt területen is, csak az ott lakók hajthatnak be.
A Ramon 2 a 2023-as, azonos című alkotás folytatása. A két évvel ezelőtt megjelent film Ramon, egy szőlősgazda kalandjait mutatja be, akinek teljesen megváltozik az élete, miután beleszeret egy gyönyörű nőbe, akinek Bukarestben próbál a nyomára bukkanni.