2 órája
Közel tízezer lej perselypénz gyűlt össze az ökumenikus imanyolcadon
Az unitárius egyházközség templomában január 31-én, péntek délben felnyitották a január 17–26. között Nagyváradon zajlott ökumenikus imanyolcad úgynevezett fehér dobozait. Az összegyűlt 9613,50 lejt a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon kapja.
Ciucur Losonczi Antonius
A római katolikus székesegyházban, a váradőssi református templomban, az unitárius templomban, az evangélikus-lutheránus templomban, a Szent Miklós görögkatolikus katedrálisban, a Holdas templomban, a Messiás-hívő Zsidó Hitközség zsinagógájában és a Tabor pünkösdista gyülekezet otthonában imádkoztak közösen január 17–26. között a Krisztus-hívők egységéért Nagyvárad keresztény felekezeteinek képviselői „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26) mottóval. Az idei imanyolcad imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége állította össze, és ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben.
A különböző templomokba kihelyezett fehér dobozokat január 31-én nyitották ki a Lukács György (Nicolae Jiga) utcai templomban, ahol az eddigi tapasztalatokról és a további együttműködés lehetőségéről is szót ejtettek a megjelentek. Házigazdaként Kardos József tiszteletes köszöntötte a vendégeket, a történelmi magyar egyházak részéről Böcskei László római katolikus megyés püspök és Vakon Zsolt irodaigazgató, titkár, valamint Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkész volt jelen.
A gyűjtés kedvezményezettje
Az összegyűlt 9613,50 lejt a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthonnak lesz átutalva. Kardos József az Erdon.ro-nak elmondta, hogy a Hargita megyei Homoród völgyében található Lókod falu egyike a legkisebb unitárius egyházközségeknek. A település, amely hajdanán 300 lakossal is rendelkezett, lassan elöregedett. A rossz közlekedési viszonyok, a munkahelyek hiánya miatt a fiatalabb nemzedék a közeli és távolabbi városokba vándorolt, a faluban maradt idős embereknek pedig kilátástalan lett a helyzete, egyedül maradtak. Mivel Lókodnak nem volt papja, a szomszéd falu, Kénos lelkésze lett a beszolgáló lelkésze, ahogy most is. Az akkori lelkész, Kiss Domokos és felesége, Kiss Rozália tiszteletes asszony határozták el először, hogy gondoskodnak a magukra maradt öregekről. Megálmodták, és az amúgy is üresen álló paplakban otthont teremtettek ezeknek az időseknek. 1991-ben bejegyezték a Jakab Lajos Alapítványt, a fejlesztés, tervezés folyamatos azóta is. Az öregotthon 45 idős személyt tudott és tud elhelyezni jelenleg is.
Ugyanakkor az alapítvány a homoródszentmártoni, oklándi és homoródalmási polgármesteri hivatalokkal partnerségben 2022-ben elindított egy másik programot is, amely által meleg ételt biztosít azoknak az idős személyeknek, akik a saját otthonukban élik a mindennapjaikat. „A Jakab Lajos Alapítvány az idősotthonban és a környéken lakó idős emberek hátralévő éveik emberhez méltó körülményeinek biztosítására törekszik folyamatosan, mert minden ember megérdemli, hogy méltóságban éljen élete végéig”, hangsúlyozta Kardos József.