Nagyváradról a hegyközszáldobágyi erdőbe

Nagy József Barna

Első túránkon a nagyváradi bringások egyik kedvenc helyére, a száldobágyi erdőbe indulunk. Ez a túra körülbelül két óra, a megtett távolság mintegy 20–25 kilométer. Az erdőben terepen is jól teljesítő biciklivel lehet csak tekerni, de odáig bármilyen bringával ki lehet menni. Az erdő minden évszakban ezer csodát, szépséget, titkot rejteget. Itt a bringaszezon már februárban elkezdődik, hiszen ekkor kezd a medvehagyma kibújni az avarból. 

A száldobágyi erdő minden évszakban szép, de különösen tavasszal az: rengeteg virág, jó levegő, madárcsicsergés vár bennünket egy félórás biciklizésre Nagyváradtól. Az erdőket mi még nem fedeztük fel eléggé, nem járunk eleget oda, pedig egy igazi energiabombáról, energiaközpontról van szó. A japánok például már évtizedek óta receptre is felírják az erdőben való sétát, mozgást, hiszen szerintük ez erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, a szorongást, a depressziót, és még számos jótékony hatása van a szervezetre. Külön szót is kitaláltak az erdőben való sétára, mozgásra; ez a sinrin-yoku, ami magyarul annyit jelent: erdőfürdőzés. 

A száldobágyi erdőbe számos út vezet. Sokan mennek fel ide Nagyváradról a Kálvária (Dózsa György) utcán, de mivel itt elég nagy az autósforgalom, és ezt az utat szinte mindenki ismeri, érdemes más útvonalakat keresni. Az egyik ilyen lehetőség, ha a nagyváradi dombok gerincén tekerünk végig, érintve a népnyelven „relének” nevezett antennákat is. A Bunyitay ligettől indulunk, áttekerünk a vasút alatt, itt a második utcán jobbra fordulunk, és kimegyünk a Bakócz Tamás (Cernăuțiului) útra, majd következik a Csopaki (Cantonului) és a Felsőgörögoldali (Piatra Craiului) utca. Ez utóbbin jó hosszan biciklizve kiérünk a Kálvária útra, itt jobbra fordulunk és irány az erdő. Ha ezen az úton megyünk az erdőbe, remek kilátásunk lesz a város egy részére, a Szilvásra és környékére, majd tovább menve Hegyaljára, de még a Sebes-Körös mellett kiépített víztározókra is. A Felsőgörögoldali utca a Macskadombnak nevezett domb szélén, tetején fut végig.

Ez az utca, pontosabban a 24-es házszám környéke nagy titkokat és becses emlékeket rejteget. Történészek egybehangzó véleménye szerint itt, valahol a föld mélyén nyugszik egy Árpád-házi magyar király, II. István (élt 1101– 1131 között). A premontrei rend képviselőit II. István király hívta be Magyarországra és az első apátságot éppen itt, a Nagyvárad feletti dombokon, Váradhegyfokon alapították meg 1130-ban. A királyt ide temették el, a Szent Istvánról elnevezett templomba, aminek romjai most valahol itt, a föld alatt hevernek. A prépostság a 16. századig működött, de a török hódítást nem érte meg, már előbb pusztulásnak indult, a következő századok alatt teljesen eltűnt a föld színéről. Az 1870-es években volt ásatás itt, majd az 1900-as évek elején kutattak a premontrei tanárok és diákok, de sajnos a feltárás anyagai, leírásai az idők folyamán valahol elkallódtak. Napjainkban is nagy szükség lenne egy szakszerű feltárásra, ám ez még várat magára. Szinte hihetetlen, hogy valószínűleg egy magyar király temetkezési és jelenlegi nyughelye felett állunk, és mégsem tudunk erről semmit az ásatások hiánya miatt. 

Ha megnéztük, milyen szép kilátás nyílik az egykori apátság helyéről a Körösre és a városra, induljunk is tovább. Ahogy tekerünk kifelé, jobb oldalt hamarosan egy olyan kerítés, fal következik, ami erődítménynek is beillene. A kerítés és a telek most a Szent Kereszt ortodox monostor és a benne élő apácák tulajdona. Az alattunk elterülő hatalmas területet 1990 után kapták meg az apácák egy akkori, nagyváradi polgármester jóvoltából. Elhagyva a kerítést, kicsit tekerünk felfelé a dombon, majd érdemes balra egy utcán elfordulni a legnagyobb antenna, „relé” felé, nagyszerű innen a kilátás a városra. Az adótorony egyébként 175 méter magas, kicsivel kisebb, mint a nagyváradi hőerőmű legmagasabb tornya (180 méter). 

Ha kibámészkodtuk magunkat, menjünk vissza az útra, és irány tovább előre, az erdő irányába. Azonban csak óvatosan, mert egyesek itt lazán veszik az állattartást, és jó nagy behemót, egyébként igen szép kutyák őgyelegnek az úton. Távoltartásukra egyesek kutyariasztót visznek magukkal. Ez amúgy is jól jön majd a további túrázások alatt, hiszen a kutyák nem rajonganak a biciklisekért. Kutyariasztó ezerféle van, bővebb információkat lehet találni róluk a világhálón. Én egyébként annak vagyok a híve, hogy le kell szállni a bringáról, amikor észrevesszük a kutyát, és úgy tolni a kerékpárt, hogy az közöttünk és az állat között legyen, így az esetleges támadásra jobban fel lehet készülni. 

A száldobágyi erdőbe érve csak egy tanácsom van: mindenki induljon el, amerre akar. Sokan a népnyelven csak „filagóriának” nevezett helyig bicikliznek ki, de bátran menjünk tovább, letérőket, kisebb utakat, ösvényeket is kipróbálva. Visszafelé pedig bármelyik utcán le lehet ereszkedni Nagyváradra.