Műemlékké nyilvánítják a nagyváradi Heyman-házat

Pap István

Jelenleg is zajlik a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca 3. szám alatti Heyman-ház korszerűsítése, ezzel párhuzamosan az Oradea Heritage Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány tavaly kezdeményezte az ingatlan műemlékké nyilvánítását. Az 1927–1928-ban épült, neoreneszánsz elemekkel díszített Heyman-ház a nagyváradi eklektikus építészet reprezentatív darabja.
Zuh Deodáth muzeográfus, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának docense lapunknak elmondta, hogy Heyman Béla a két világháború között Adalbert Heyman néven kapott a román adminisztrációtól tervezői engedélyt, ő építette az épületet. A megbízó pedig édesanyja, a Vaiszlovich családból származó Heyman Luiza volt. A Vaiszlovich család révén Heymanéké volt a szomszédos telek is, melynek a belső oldalán volt a nyári színkör, amit Heyman Béla mozielőadásokra alkalmas épületté alakított át, és itt működött a Heyman mozi 1927-től kezdődően. „A mozi volt Heyman B terve arra az eshetőségre, ha nem megy a tervezői munka” – fogalmazott Zuh Deodáth.

A szakember kiemelte, hogy a Heyman-ház újhistorizáló épület, ez adja művészettörténeti értékét. „Több klasszikus építészeti stílus keverékéből áll. Van benne egy kis bizánci stílus, van benne egy kis olasz reneszánsz, meg van benne egy kis klasszicizmus. A homlokzaton lévő domborművek neoklasszikus elemek. A nyílászárók, különösen azok, amelyek az udvari traktusban, a lépcsőházban és a körfolyosón vannak, már az art deco felé mutatnak. Érdekes, hogy ugyanezek a geometrikus elemek vannak a Park szálló udvari szárnyán, amelyen a húszas években történt egy átépítés. A Park Szálló nyári színpadának a teraszdíszítései körülbelül ugyanabból az időszakból származnak, amikor a Heyman-ház elkészült, ebből lehet sejteni, hogy Heyman Bélának talán volt valami köze ehhez az átépítéshez is” – mondta Zuh Deodáth. 
A második világháború után az épületet államosították, több lakást alakítottak ki, mint amennyi eredetileg volt benne, de komoly átépítés nem történt. 1989 után eladogatták a bérházban lévő lakásokat. „A rendszerváltás után sem történtek durva beavatkozások: megvannak az eredeti ajtók, ablakok, nem volt hozzáépítés, emeletráépítés. Még az eredeti kovácsoltvas elemek is megvannak. Az eresz alatt található egy tartóelem, amiben benne van a »HB«, Heyman Béla monogramja” – tudtuk meg Zuh Deodáth-tól. Az épület külső homlokzatának korszerűsítése decemberben befejeződött, a helyreállítás a földszint és a belső udvar homlokzataival folytatódik. 
Az épület korszerűsítése az önkormányzat ingatlanfelújítási programjának keretében történik. 

Életsorsok 

Az épületnek sajátos helytörténeti értéket ad az, hogy itt született meg 1931. február 13-án Heyman Éva, a nagyváradi zsidóság elhurcolását naplójában dokumentáló gyereklány, aki maga is a holokauszt áldozata lett. Szülei, Heyman Béla és Rácz Ágnes a gyermek születése után nem sokkal elváltak. Az anyja 1936-ban feleségül ment Zsolt Béla neves íróhoz, újságíróhoz, aki így a kicsi Éva nevelőapja lett, és akit ő későbbi naplójában Béla bácsiként emleget. A szülők válása után a gyermek az anyjával és a nevelőapjával, de főként anyai nagyszüleinél lakott a mai Snagovului utca 3. szám alatt. 1944 márciusában Zsolt Béla és felesége Budapestről Nagyváradra jöttek, itt érte őket Magyarország német katonai megszállása. Hamarosan elkezdődött a váradi gettó felállítása, ide zsúfolták be a város zsidó családjait. Heyman Éva, édesanyja és Zsolt Béla, valamint anyai nagyszülei a Szacsvay utca 20. szám alatti házba kerültek. Heyman Éva február 13-án, még nagyszülei otthonában kezdte el írni naplóját, az utolsó bejegyzés május 30-i keltezésű. 

A fennmaradt napló a nagyváradi zsidóság pusztulásának megrázó kordokumentuma és tanúságtétele, melynek felbecsülhetetlen történeti értéket ad az is, hogy a szemtanú szemszögéből nyújt bepillantást a váradi gettó belső életébe. A tizenhárom éves lányt 1944. október 17-én Auschwitzban gyilkolták meg a nácik. A holokausztban odaveszett édesapja, Heyman Béla, valamint nagyszülei is. Zsolt Béla és Zsolt Ágnes azonban megmenekültek az auschwitzi deportálástól. 1944 júliusában a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe, majd Svájcba kerültek. Megmenekülésükről Zsolt Béla számolt be Kilenc koffer című művében. Heyman Éva naplójából édesanyja szerkesztett könyvet, mely Éva lányom, illetve A piros bicikli címmel is megjelent.