Látogatás

2025.03.22. 09:54

Nagyváradon tartott előadást a román oktatási miniszter

A nagyváradi Ceyrat utcai tudományos és technológiai park amfiteátrumában tartott előadást március 21-én, pénteken Daniel David, Románia oktatási és kutatási minisztere, majd egy rövid sajtótájékoztató után a szomszédos telken található duális oktatási központot is bejárta.

Nagyváradon tartott előadást a román oktatási miniszter

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ciucur Losonczi Antonius

A tudományos és technológiai park amfiteátrumában több intézmény, szervezet és vállalat együttműködésében, diákok, egyetemi professzorok és vállalati képviselők részvételével egy nagyobb szabású konferencia zajlott az úgynevezett STEAM-alapú (angol betűszó, jelentése: természettudományok, technológiák, mérnöki tudományok, matematika és művészetek) oktatásról. Ennek három panellje volt: előbb vállalatmenedzserek, majd romániai felsőfokú tanintézmények vezetői beszélgettek egymással, végül pedig Daniel David tanügyminiszter, a kolozsvári Babeș – Bolyai Tudományegyetem volt rektora tartott előadást főleg fiatalokból álló hallgatóságának. Többek közt azon meggyőződésének adott hangot, hogy az életünket körülbelül három-négy alapérték által vezérelve kellene, hogy éljük, mint fogalmazott, az ő esetében ezek a szüleitől és nagyszüleitől „örökölt” jóérzés, a kiválóság utáni vágy, a becsület és a bátorság. Arra is kitért: meglátásában nem megalapozott az az álláspont, miszerint a hazai egyetemek nem készítik fel eléggé a hallgatóikat a munkapiacon való érvényesülésre, hiszen a világcégek igenis azért eszközölnek beruházásokat Romániában, mert az itteni munkaerők jól képzettek. „Különben is, egy egyetemnek nem az a feladata, hogy egy adott vállalat adott posztja munkaköri leírásának teljesen megfelelő embereket képezzen”, hanem egy általános tudással kell felvértezze a diákjait, hogy aztán a felhalmozott tudást az évek múlásával szerzett tapasztalatokkal, és egyéb gyakorlati ismeretekkel tovább lehessen csiszolni, fogalmazott a miniszter.

A szerző felvétele

Új nemzeti alaptanterv
Az előadását követő sajtótájékoztatón Daniel David azt mondta: azért jött Váradra, mert ezt Ilie Bolojan ügyvivő államfő javasolta neki még a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökeként. A tárcavezető jelezte, hogy néhány héttel ezelőtt rendeletet adott ki a tudományos és technológiai park akkreditálásáról. Tetszett neki az, amit látott, és örülne annak, ha az Európai Unió tagállamaiban az innováció előmozdítására törekvő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) is felfigyelne a létesítményre. A duális campusra szintén kíváncsi, ha kérik és tud, bármiben segít, bár ennek az elindítása nem kapcsolódik az ő miniszterségéhez. 
Újságírói kérdésre válaszolva Daniel David  kifejtette, hogy az új nemzeti alaptanterv tervezetét várhatóan májusban fogják társadalmi vitára bocsájtani, utána pedig újra átfésülik egészen őszig. Ezt követően a tankönyvek tartalmára koncentrálnak majd (azt szeretné, hogy legyenek e-könyvek is) és a tanerők felkészítésére, mert ha nem hatékony az ismeretek átadása, akkor a diákok nem tudják elsajátítani a kompetenciákat. Ha pedig minden az elképzelések szerint halad, akkor a jövő év őszétől elkezdődhet a tanügyi reform gyakorlatba ültetése, legelőször a líceumok kilencedik osztályaiban, magyarázta a miniszter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában