Az operajátszás nagyváradi hagyományairól – 2. rész

Thurzó Zoltán

Nagyvárad kultúrateremtő szerepe a zenei műfajok sokszínűségét illetően is fontos volt az összmagyar, valamint az ilyen téren vezető európai nagyvárosok életében. Sok érdekességet rejt a helyi operajátszás több évszázados zenetörténete az 1766-ban elsőként előadott és rögzített Dittersdorf operától számítva.

Ahogy már említettem, a zeneszerző Nagyváradon ismerkedik meg Patachich Ádám jóvoltából a vers- és drámaíró Metastasio több művével, amelyekből inspirálódva a püspök felkérésére utólag több zeneművet is komponál. Nem tudta, de ezek a számára ajánlott irodalmi művek mind Árkádiai törekvéseket burkoltak. A Nagyváradon élő, és Rómát is megjárt magyar árkádiai tagok (főleg Patachich Ádám és Gárnóczy Antal) azért fordították le részére olasz nyelvről latinra és magyarra ezeket az irodalmi műveket, hogy ő, mint az akkor itt dolgozó, európailag is közismert zeneszerző zenésítse meg őket. Dittersdorf kivételével és tudta nélkül akkor mindenki ennek a titkos kulturális társaságnak volt a tagja.

Érdekességek

Dittersdorf mindössze 13 operát komponált életében. Nagyváradon írja meg és mutatja is be első teljes operáját (Amore in Musica – 1766). Következő két operája pár zenei részletének fogalmazványa is itt vetődik papírra, amelyeket majd 1769-ben el is fog vinni magával, amikor örökre elhagyja Nagyváradot. Ezek a zenei ötletek a későbbiekben azokban az operáiban lesznek bővített formában megtalálhatóak, amelyeket a hesseni Johannisbergben (Arcifanfano, ré de’ Matti – 1774), valamint Bécsben (25.000 Gulden oder im Dunkeln ist gut munkeln – 1785) mutat be nagy sikerrel.

Az operajátszás (és más zenei műfajoknak is) magas színvonalon történő „berobbanása” a nagyváradi zenei életbe elsősorban az árkádista báró Patachich Ádám püspöknek, valamint a köré szerveződő művészeti kör meghatározó személyiségeinek köszönhető. Hatásukra hamarosan más zenei műfajokkal is találkozhatunk városunkban: 1788-ban rendezik meg az első balettelőadást is, és Patachich püspök itt töltött idejéből (1760–1776) további nyolc balettelőadásról is ismeretünk van.

A reneszánsz korában (és az ezt követő időszakban is) nagyon kedveltek voltak azok az ókori mintára alakult akadémiai beszélgető társaságok, ahol költők, muzsikusok, filozófusok, egyházi méltóságok, nemesek és tudósok abból a célból gyűltek össze „zárt ajtók mögött”, hogy egyfelől bemutassák egymásnak/megvitassák avantgárd és újító gondolataikat, valamint, hogy ezekből fakadóan a kulturális jelenük határait is úgymond feszegessék.

A korabeli operáról

Az opera mint zenei műfaj az olaszországi Firenzében született meg, 1600 körül. Az operában tapasztalt zenei kezdeményezések megkísérelték utánozni az ókori zene, elsősorban a görög monódia, a kithara-kíséretes szólóének hatásait. Így született meg a monódia is, amely egy hangszerrel kísért szólóéneklést jelent. A zenei dallamok a szövegek ritmusát, és ezeknek valamelyest érzékelhető lejtéseit követék. A hangszeres zene pedig alátámasztotta a szöveg mondanivalóját a megfelelően elképzelt kifejező harmóniákkal. Ezekből a minimális zenei szemléltetésekből, megvilágításokból és törekvésekből született meg az opera.

Bár korábban is voltak erős érzelmeket sugalló/kiváltó elbeszélések, csodákat, varázslatokat stb. megelevenítő történetek a zenei formák révén (vásári komédiák, pásztorjátékok, madrigálkomédiák és misztériumjátékok), mindezek azért nem tekinthetőek a jövőbeli operajátszás alapjának, mert sem tematikailag, sem szerkezetileg, sem pedig előadás-elvárásilag/helyszínileg nem összeegyeztethető és húzható párhuzam a kettő között. Ámbár látszólag mind zenével kísért és egyben előadott színpadi művek, a korai operák témáját elsősorban a pasztorális dráma (pásztorjátékok), a görög mitológia, és az emberközpontú, vidám történetek adták.

Mivelhogy az operában is gondolkodó európai zeneszerzőknek nem voltak pontos leírásaik a görög zenedrámákról (és igazából mélységeiben sem ismerték a görög zenét), ezért részben a személyes inspirációik mellett úgymond a formateremtő következtetéseikre is utalva voltak. (Folyt. köv.)

Borítókép: a nagyváradi Püspöki Palota