Álmodj királylány

Ács Tibor

Elsősorban szeretném felköszönteni Kósa Zoltánt, vagy ahogy mindenki ismeri, Zoli bácsit, a nagyváradi horgászsport egyik élő legendáját, aki a múlt héten, április 29-én, töltötte be 79. életévét. Isten éltessen sokáig Zoli bácsi, erőben, egészségben! Büszkék vagyunk rád!

Hogy szalad az idő, ha megkérdezik mióta „pihenünk”, már nem is nagyon emlékszem. Azt viszont tudom, hogy nagyon várom a végét, főleg most hogy elhúzták az orrunk előtt a mézesmadzagot ezzel a május 15-vel. Nem hiszem, hogy van olyan épkézláb horgász széles e vidéken, aki ne számolná a hátralevő napokat a bűvös dátumig. Ha kicsit átkukucskálunk a határon, azt látjuk, hogy odaát engedélyezik a horgászatot, persze a rendelkezések keretén belül. Azért nem árt tudni, hogy Magyarországon nagyobb a becsülete a horgásznak és a horgászatnak, mint itthon. Ott a regisztrált horgászok száma meghaladja a félmilliót, komoly érdekképviselettel rendelkeznek, jelen vannak a közéletben és a magyar versenyhorgászat a nemzetközi élvonalba tartozik.

Nálunk egy kicsit más a helyzet, harminc évvel a kommunizmus bukása után sincs egy egységes horgász-szövetségünk, ha őszinte akarok lenni, hát senkinek nincs halvány gőze arról, hogy hányan vagyunk mi, a „csendes őrültek”, sem arról, hogy mekkora összegek folynak be a horgászatból éves szinten és mire használják ezeket.

Amolyan megtűrt zöldségként úszkálunk a még mindig elvtársak által kavargatott vadász-horgász kotyvalékban… Ne csodálkozzunk hát azon hogy senki egy ujját sem mozdítja az érdekünkben. Most, amikor nem csak mi ülünk nyakig a bajban, híre-hamva sincs egy nagy „vezetőnknek” sem.

Pedig mi is vagyunk vagy százötvenezren, ami azért figyelemre méltó létszám, de mivel a horgásztábort csak az imádság tartja össze, akkor vagyunk fontosak mikor a tagságit fizetjük, azután kalap… Vannak próbálkozások, aláírásgyűjtések (online persze) annak érdekében, hogy a hónap közepétől szabad legyen a pecázás (csakis ott, ahol nincs tilalom), de ezek mind csak egyedi, lelkes emberek által indított kezdeményezések.

Ha talán valamelyik Hókuszpók az országos méregkeverő brigádból (hogy mást ne mondjak) felemelné a fenekét és mellénk állna, Urambocsá!, szólna két-hátom szót az érdekünkben (ahol és akinek kell), talán másképp állna a „cájgunk”. Így, mint eddig mindig, csak a szerencsénkben bízhatunk, az meg elég változó. Sajnos…

Azért reménykedjünk (elvégre a remény hal meg utoljára – ilyesmi pedig ritkán akad a horgunkra), hogy a hónap második felében újra szétpakolhatjuk azt amit eddig rendezgettünk és kivihetjük a frissen mosott botokat a vízpartra. Még mindig jobb ebben hinni, mint megtörten bámulni a spájzban porosodó olaj- és liszthegyeket.

Szóljon az „Álmodj királylány”, és vigyázzanak magukra!

Borítókép: illusztráció