2020.06.05. 10:59
Ahol a szív, ott a pénztárca is kinyílik
Nemrégiben írtunk arról, hogy a Nagyváradi Bihar FC – immár évek óta megszűnt – labdarúgó klub egyik emblematikus egyénisége – annak ellenére, hogy egykoron a legelőn rúgta a labdát, de ifjúsági játékosként sem nyújtott maradandót –, Kiss Adalbert, akit egész Nagyvárad sportközönsége Berci bácsinak ismert, betegen, egyedül egy panell lakásban tengeti életét. A Bihar FC nagy családjából sokan kérdezősködtek hogyléte felől közösségi oldalakon, telefonon, de Lukács Raymond személyében támogatás formájában is „megfogalmazódott” az érdeklődés…
Farkas Á. Zoltán
A Nagyváradi Bihar FC labdarúgó klubbot több, mint ötven éven át „szolgálta” Kiss Adalbert, közismertebb nevén, Berci bácsi, aki a mosókonyha vezetője, szertáros, a futballisták legjobb barátja, ugyanakkor szurkolója is volt. Nem lenne elég a mai újság összes oldala, hogy felsoroljam hány játékosnak, labdarúgónak adott edzőruhát vagy cserélte ki a stoplikat a cipőjükőn, mert a játéknapon éppen esett vagy havazott, esetleg a futballista nem a játéktérnek megfelelő csukát vette fel. Senkit nem bántott meg volna egy rossz szóval, csupán másképp nézett a játékosra és másképp a labdarúgóra.
Harminc évvel ezelőtt ismertem meg, s amikor 1991-ben első alkalommal engedett be a felnőtt csapat öltözőjébe (ezt akkoriban nem sok személynek engedélyezte), annyit mondott: „jöhetnek-mehetnek a téli és nyári átigazolások során a próbajátékra érkezett futballisták, nekem nem kell kimenni az edzésre. Már akkor látom, hogy melyik futballista és melyik az igazi labdarúgó, ahogy átöltözik, futballcsukát vesz a lábára és edzőruhába öltözik”.
Nem egy alkalommal mentem el pénteken Berci bácsi „rezidenciájára”, s kérdeztem, hogy melyik lesz a kezdőcsapat szombaton, hogy a szokásos beharangozót megírjam. Szinte minden alkalommal 95 százalékosan elmondta a kezdő tizengyet, pedig, az aktuális trénerrel csak annyit tárgyalt, hogy milyen edzőruhát osszon ki a fiúknak, milyen cipőt adjon nekik a terephez viszonyított tréningekhez.
Többszáz oldalas könyv van a fejében Berci bácsinak a Bihar FC-ről, mint mondta „kenyérre kenve eszi a futballt”, s bár minden egyes aktuális „játékosának” szemtől szembe megmondta a véleményét a játéktudásáról, nincs a nagy Bihar FC-s családban, aki ne tisztelné vagy szeretné. A klub azonban megszűnt, Berci bácsi megöregedett (januárban már nyolcvanadik életévét töltheti), szeretett élettársa, Luncilla alig hatvanévesen elhunyt, s most egyedül tengeti mindennapjait egy Micovului utcai panelház negyedik emeletén: nemrégen betegségen esett át, ezért lefogyott, legyengült, a koronavírus-járvány miatt nem is mer kijönni a házból, egyedüli öröme, ha régi „bajtársakkal” telefonon értekezni tud vagy ha focimeccset nézhet a tévében.
Támasza a kislánya és a „veje”, illetve annak családja maradt, de egyelőre velük sem tárgyalhat szemtől-szembe, mert fél bárkit is a lakásába beengedni. Mégis megteszi ezt minden nap, amikor a kislánya, a „rokonsága” meglátogatja, olyankor a szeretet, a törődés, a jókívánság beárad a küszöb alatt. Így történt ez a minap is, amikor a Lukács Raymond által felajánlott pénzösszeget elvittem Berci bácsinak: felhívtam telefonon, a pénzt letettem a küszöbre, és már mentem is tovább…
Tegnap hívott. Volt, hogy percekig nem is tudott megszólalni a meghatottságtól, hogy vannak még olyan emberek, akik emlékeznek rá, akik segíteni akarnak rajta: „Szerettem Raymondot, egy vagány fiú volt már gyerekkorától, ami szerintem fontos egy futballista életében. Kölcsönösen tiszteltük egymást, és természetesen sajnáltam amikor Ploiești-be igazolt át, igaz, ugyanakkor örültem is, hogy magasabb szintű bajnokságban szereplő együtteshez igazol. Nagyon szépen köszönöm Neki, hogy gondolt rám, hogy segített, nekem, már az sokat jelent, ha az egykori játékosok nem felejtenek el” – mondta Berci bácsi, akihez Raymond öccse, Zsombor révén jutott el a pénzügyi támogatás.
