2020.07.02. 21:31
Egyre több dzsihadista szabadul a börtönökből
Egy tanulmány szerint kevesebb ugyan a belga börtönökben fogvatartott terroristák száma, de még így is nagyon sokan vannak, a rabok számának 1,7 százalékát teszik ki.
A belga La Libre napilapban Thomas Renard, az Egmont Intézet kutatójának egy tanulmányáról írnak, mely szerint az ország börtöneiben ugyan csökken a radikalizálódott iszlamista fogvatartottak száma – 2020 májusi adatok szerint jelenleg 165 terrorista raboskodik Belgiumban -, még így is az összes fogvatartott 1,7 százalékét teszik ki – írja a V4NA Hírügynökség.
Míg 2018 elején még közel 250 radikalizálódott fogoly volt a belga börtönökben, addig ma már közel száz fővel kevesebben vannak, de ez elsősorban azért van, mert a Thomas Renard által összegyűjtött adatok szerint 2012 óta több mint 370 radikalizálódott rabot engedtek szabadon a belga börtönökből és előreláthatóan 2021 végéig még további hatvanan fognak szabadulni. Ráadásul a radikalizálódott elítéltek számának csökkenése azzal is magyarázható, hogy az elítéltek fele kevesebb, mint tíz év börtönbüntetést kapott, így fokozatosan szabadulnak a börtönből.
A 2013 és 2015 közötti dzsihadista válság óta a belga terroristák stratégiát váltottak és a szétszóródásra összpontosítanak, megtalálhatók az ország összes büntetés-végrehajtási intézetében, így a számuk nem haladja meg börtönönként a 6 százalékot. Ez alól egyedül az úgynevezett Deradex részleg képez kivételt, ezeket a cellákat 2016-ban létesítették azzal a céllal, hogy ily módon különítsék el a többi rabtól a legelszántabb dzsihadista toborzókat és prédikátorokat, illetve addig kínozzák őket, amíg elmegy a kedvük a terrorizmustól, a deradex kifejezés tulajdonképpen a deradikalizálódásra utal.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten