bosszú

2020.10.06. 15:42

Conte és a baloldal megsemmisíti Salvini migrációs rendeleteit

Az új rendelkezésekkel ismét beindul a migránsbiznisz, a civil hajók újra teljes szabadságot élvezhetnek.

Az olasz baloldallal és az önmagát korábban rendszerellenesként meghatározó Öt Csillag Mozgalommal (M5S) karöltve áll bosszút Giuseppe Conte olasz kormányfő Matteo Salvini korábbi belügyminiszteren. A jobboldali Il Giornale napilap szerint, miközben az olaszoknak újfent egyre szigorodó korlátozásokkal kell szembenézniük a koronavírus-járvány miatt,

„az illegális bevándorlók számára újraindul az olasz vendéglátóipar”.

Mint ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a Conte vezette kormány hétfőn bejelentette, ismét teljesen átalakítják a menekültek befogadását, illetve azok későbbi integrálását előirányzó olasz migrációs rendszert; ennek részeként visszavezetik a Matteo Salvini által még belügyminiszterként, tavaly augusztusban eltörölt humanitárius menedékkérelmet, amely szinte automatikusan menekültstátuszt nyújt a tengeren érkezőknek legalább fél évre, ráadásul többször is meghosszabbítható.

Salvini migrációs csomagjának ugyanakkor a legtöbbet kritizált és a legnagyobb visszhangot kiváltó eleme az olaszországi partokra migránsokkal érkező civil hajók (NGO-k) kitiltása volt, a Conte-kormány pedig most ezt is elkaszálná.

Az Il Giornale azt írta: az új rendelkezések nem csupán lazítanának, hanem teljesen el is törölnék a nem kormányzati szervezetek szoros gyeplőn tartását, és meghosszabbítanák a menedékkérők által az első befogadó központban töltött idő keretét is. A jobboldali lap szerzője hozzáfűzte: más szavakkal azt is mondhatjuk, hogy

az új rendelkezésekkel a migránsbiznisz ismét beindul majd.

A Luciana Lamorgese belügyminiszter által javasolt módosításokat egyébként hétfőn este fogadta el a Miniszterek Tanácsa, a Salvini vezette egyesült jobboldal ugyanakkor előre jelezte: a Demokrata Párt (PD) és az M5S kemény csatára számíthat, ha véghez akarják vinni tervüket. A radikális átalakítást egyébként az előbbi párt sürgette, míg utóbbi nem akarta volna teljesen eltörölni Salvini intézkedéseit – emlékeztet a távirati iroda.

Amennyiben azonban a módosításokat jóváhagyják, a civil hajók újra teljes szabadságot élvezhetnek: nem kell pénzbírságtól tartaniuk, és attól sem kell félniük, hogy hajóikat elkobozzák. Külön érdekesség, hogy a most előirányzott módosításokkal a bevándorlás kérdése az infrastrukturális minisztérium kezébe kerülne a belügyminisztériumtól. Emlékezetes, a Salvini-féle törvénycsomag legfőbb erénye az volt, hogy a Liga politikusa teljesen a saját – tehát belügyminiszteri – hatáskörébe vonta az olaszországi tengereken áthaladó migránshajók feletti ellenőrzést. A belügyminiszter rendelhette tehát el az olasz nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott hajók kitiltását az olasz tengerekről, nem engedélyezve ezek áthaladását, kikötését vagy az olasz felségvizeken való megállását.

A migránsokkal olasz parton kikötő NGO-hajók kapitányait – sokkal szigorúbban – 150 ezertől egymillió euróig terjedő közigazgatási szankcióval sújthatták, a hajót pedig az olasz hatóságok lefoglalhatták, és egy idő után állami tulajdonnak nyilváníthatták.

Salvini törvénye szerint ráadásul a hajó kapitánya háromtól tíz évig terjedő börtönt kockáztatott, ha nem engedelmeskedett az olasz hatóságoknak.

Carola Rackete most tapsolhat örömében

Emlékezetes a tavaly az olasz partokon kikötő Carola Rackete, a Sea-Watch 3 civil hajó kapitányának esete. Rackete tavaly június végén azzal vált világszerte ismertté, hogy a bevándorlás elleni határozott fellépéséről ismert Matteo Salvini tiltása ellenére is kikötött hajójával az olaszországi Lampedusa szigetén. A 31 éves német civil aktivista nem riadt meg a hatósági figyelmeztetésektől, sőt a kikötési manőverezés közben egy, az útját álló olasz katonai hajónak is majdnem nekiment. Döntését pedig „szükségállapottal” indokolta, mondván: attól tartott, a fedélzetén lévő afrikai menekültek öngyilkosok lesznek vagy öncsonkításba kezdenek, miután azt tapasztalták, hogy a betegeket az olasz hatóságok partra engedik. A német civil szervezet holland felségjelzésű hajója egyébként két hétig volt vízen ezt megelőzően, mivel nem kapott engedélyt egyetlen uniós országtól sem a kikötésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában