tűzpárbaj

2021.08.30. 20:02

Fegyveres rablók kifosztottak több bankot egy brazíliai városban

Két gyanúsítottat a rendőrségnek sikerült elfognia.

Fegyveres rablók hétfőn kifosztottak több bankot egy brazíliai városban, élő pajzsként használva a helybélieket. A biztonsági erőkkel folytatott lövöldözésben legalább hárman vesztették életüket – közölte Sao Paulo állam egyik magas rangú közbiztonsági tisztségviselője.

Álvaro Camilo, a Sao Pauló-i katonai rendőrség ügyvezető titkára sajtótájékoztatóján elmondta, hogy több mint húsz, állig felfegyverezett férfi hajtotta végre a bűncselekményeket a mintegy 200 ezer lakosú Aratubában, amely az északkeleti Ceará államban található. Mint mondta, a bűnözők tíz kocsival érkeztek a városba. Szökésük során a lakókat élő pajzsként használták, és robbanószerekkel ellátott csapdákat helyeztek ki maguk után városszerte.

Camilo ezért felszólította az embereket, hogy addig ne hagyják el lakóhelyüket, amíg nem találták meg és hatástalanították a robbanószereket.

Mint mondta, az elkövetők két alkalommal is tűzpárbajt vívtak a rendőrökkel. A halálos áldozatok közül ketten helyi lakosok, akárcsak a feltételezett bűnözők egyike. Két gyanúsítottat a rendőrségnek sikerült elfognia. Egy járókelő súlyosan megsebesült az egyik robbanásban, emiatt amputálni kellett a lábát.

Álvaro Camilo arról is beszámolt, hogy a bűnözők előzőleg drónokkal figyelték meg Aratuba utcáit, és drónok „vigyázták” őket, amikor kirabolták a bankokat, majd megszöktek zsákmányukkal. Camilo közölte: több mint 350 rendőr volt a városban a rablások idején. Hozzátette, hogy a helyi rendőrség két helikopterrel eredt a bűnözők nyomába.

Szakértők szerint a nyugodt kisvárosokban egyre erőszakosabbá váló bankrablások annak tulajdoníthatók, hogy a bankok kirendeltségei nagyobb mennyiségű készpénzt tartanak a széfekben tekintettel a koronavírus-járvány nyomán bevezetett, szegényeknek szánt segélyprogramoknak. Camilo felhívta a figyelmet arra, hogy a Banco do Brasil aratubai kirendeltsége is e pénzintézetek közé tartozott, bár erről az állami tisztségviselőknek nem volt tudomásuk.

Tavaly decemberben két, egymást követő napon hasonló bankrablás-sorozat történt a Pará államban lévő Cametában és a délkeleti Santa Catarina államban fekvő Criciúma városokban. A bűncselekmények célpontjai akkor is a Banco do Brasil helyi kirendeltségei voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában