Ország-világ

2021.11.21. 08:20

Az egri önkormányzat támadja a színház igazgatóját

Nem nyugszik bele Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere, hogy tavaly nem sikerült Blaskó Balázst elmozdítania az egri színház éléről. Egy tragikus haláleset apropóján vizsgálatot is indítottak, amelyben az igazgató felelősségét is vizsgálták, de az önkormányzat eddig nem volt hajlandó dokumentumokat kiadni az üggyel kapcsolatban.

Budapest, 2019. július 1. Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselõje azonnali kérdést tesz fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Titkolni igyekszik a Mirkóczki Ádám vezette baloldali egri önkormányzat annak a vizsgálatnak a részleteit, amelyet nemrég indított el a Gárdonyi Géza Színház dolgozói között. Az ügy előzménye, hogy tavaly, a járvány első hullámában Covid-fertőzésben tragikus módon életét vesztette Kelemen Csaba, a színház vezető művésze, aki az egri közéletben is meghatározó, ikonikus alaknak számított.

„Mirkóczki Ádám soha nem mondta ki, de olyan kommunikációt folytatott, amely alapján felmerülhet a gondolat, hogy a színház vezetésének esetleg valamilyen módon része lehet abban, hogy Kelemen Csaba nem tudott felépülni ebből a betegségből”

– mondta el a Magyar Nemzetnek Oroján Sándor, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

A lap korábban megírta, a polgármester már mandátuma kezdete óta szerette volna elmozdítani a színház éléről Blaskó Balázs igazgatót. A szakembert a feladattal megbízott szakmai bizottság újraválasztotta tavaly októberben, Mirkóczki azonban szembement a döntéssel. Nemcsak egyszerűen saját embert akart igazgatónak, hanem terve szerint a Gárdonyi Géza Színház betagozódott volna a miskolci színház alá. Az ügyben az hozott változást, hogy a kormány bejelentette, amennyiben az önkormányzat nem tartja be a korábbi megállapodást, akkor nemcsak hogy az állam nem fizeti ki a 2021-re esedékes támogatást, de a városnak vissza kell fizetnie a 2020-as állami részt is. Erre Mirkóczki visszalépett, de Blaskó Balázs azóta is szálka a szemében.

„A Blaskó Balázst ért támadások abban teljesedtek ki, hogy az önkormányzat Kelemen Csaba halála körülményeinek kivizsgálására még tavaly létre hozott egy vizsgálóbizottságot” – mondta Oroján Sándor. „Tudjuk, hogy meghallgattak embereket, de amikor bementem a jegyzőhöz, hirtelen egy hivatali útvesztőben találtam magam. A jegyző azt mondta, ő nem tud semmiféle bizottságról, mástól azt hallottam, hogy nincs bizottság, néhány ember egyénileg lett felkérve arra, hogy kérdezzen. Kerestem a polgármestert, aki nem fogadott, végül egyáltalán semmilyen tájékoztatást nem kaptam, ahogyan a vizsgálat dokumentumait sem adták át”.

A Magyar Nemzethez más forrásból eljutott két jegyzőkönyv, ezek alapján tudható, hogy 2020. november 6-án egy Viber-konferencián meghallgatták Blaskó Balázst, november 11-én pedig a színház egy másik vezető művészét. A jegyzőkönyvek azt is rögzítik, hogy kik vettek részt az eseményen.

„Nem hagyom annyiban, ebben az ügyben el fogok menni a falig” – mondta határozottan Oroján Sándor. „Hétfőn újra kérem a vizsgálat dokumentumait. Ki akarom deríteni, hogy jogszerű eljárás folyik-e, és szeretném elejét venni a Blaskó Balázs elleni további támadásoknak. Kiváló művészről van szó, akit kedvelnek az egriek, és akinek a munkájával a színház dolgozói és a nézők is elégedettek.”

Borítókép: Mirkóczki Ádám

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában