Illegális bevándorlás

2021.12.08. 17:20

Elítéltek három embercsempészt, egy hét alatt egymilliót szakítottak – euróban

Az embercsempészek egy és négy év közötti börtönbüntetést kaptak, mert másfél hónap alatt több mint 500 migránst juttattak át Angliába a la Manche csatornán. Az üzlet igencsak jövedelmező volt, több mint egy millió eurót hozott a konyhára alig több, mint egy hét alatt.

Bűnösnek találta a bíróság és elítélte azt a három embercsempészt, akik idén nyáron, június és augusztus között közel 530 migránst juttattak át Franciaországból az Egyesült Királyságba a la Manche csatornán keresztül – írja a V4NA.

Az ítélet azért is jelentős, mert kevesebb, mint két héttel azt követően született meg, hogy

november végén minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő balesetben 27 migráns vesztette életét,

mikor a csónakjuk elsüllyedt 20 kilométerre a francia partoktól.

A három embercsempész egyike sem francia állampolgár, egyikük szíriai, a másik két férfi pedig iraki kurd,

a Médiapart információi alapján MM. Ali H., Sharam S. és Mohammad F a nevük. A Pas-de-Calais megyében lévő település, Boulogne-sur-Mer bírósága bűnösnek találta őket egy olyan hálózatban való részvételben, amely arra specializálódott, hogy a Franciaország ás Anglia közötti tengeri útvonalon átjuttassa az illegális migránsokat a szigetországba. Az ítélet alapján egytől négy évig terjedő börtönbüntetés vár rájuk, bűnszervezetben való részvétel miatt, írja a történtekről beszámoló France Bleu hírportál.

A három férfit Calais környékén tartóztatták le, az autójukban a rendőrök mentőöveket találtak és egy személyt, aki éppen arra készült, hogy átkeljen a la Manche csatornán. A lap úgy tudja, hogy egy jegyzetfüzet is volt a kocsiban, amely több mint 150 nevet tartalmaz, mindegyik mellett fel volt tüntetve egy konkrét összeg, összesen 174 000 euró. Néhány név mellett szerepelt a „baby” szó, a csempészek által Angliába juttatott bevándorlók között tehát csecsemők is voltak.

A Médiapart értesülései szerint

a csempészeket a telefonjaik buktatták le, illetve a TikTok-ra feltöltött videók, melyeken keresztül köszönetet mondtak nekik

az általuk Angliába juttatott illegális migránsok.

Gérald Darmanin belügyminisztert meghallgatta a migránshelyzettel kapcsolatban az Alkotmányjogi Bizottság, a belügyminiszter elmondása alapján az idén eddig több mint 1400 embercsempészt tartóztattak le és 41 bűnszervezetet számoltak fel a francia hatóságok. A politikus arról is beszámolt, hogy sok esetben a csempészek azonos állampolgárságúak, mint az általuk segített migránsok.

A sok letartóztatás ellenére rettentően nagy a Franciaország és Nagy-Britannia közötti migrációs nyomás, ami a közelmúltban meglehetősen feszültté tette a két ország közötti diplomáciai viszonyt. Boris Johnson nyílt levélben arra kérte Emmanuel Macron francia államfőt, hogy fogadja be a la Manche csatornán elfogott illegális migránsokat.

A brit kormányfő levelére reagálva Emmanuel Macron elmondta, hogy államfők esetében nem szokás nyílt levelekkel és a közösségi oldalakon kommunikálni, majd hozzátette, hogy komolyan veszi a problémát, ezért Franciaország Calais városában migrációs vészhelyzeti ülést tartott az érintett országok képviselőinek részvételével.

Bár a két ország között kialakult diplomáciai konfliktus miatt Priti Patel brit belügyminiszter nem kapott meghívást a találkozóra, a brit politikus a történteket követően már enyhébb hangnemet ütött meg és bejelentette, hogy a további tragédiák elkerülése érdekében sürgős tárgyalásokat fog folytatni európai kollégáival a migrációról, mivel a nagyobb mértékű nemzetközi együttműködés és a határokról szóló törvény gyors törvénybe iktatása megállítja az embercsempészeket, és életeket menthet meg.

A Franciaország és Nagy-Britannia közötti migránsválság elképesztő méreteket öltött az utóbbi hetekben, a BBC értesülései szerint míg 2020-ban mintegy 8500 illegális bevándorló kelt át a la Manche csatornán Angliába, addig ez a szám november végére meghaladta a 25 ezret, ami rendkívül nagy növekedést jelent, főleg annak a fényében, hogy a migránsforgalom jelentős része az év utolsó szakaszában történt.

Az illegális migráció megfékezése érdekében a francia hatóságok megnövelt létszámmal és új eszközökkel veszi fel a harcot, a belügyminisztérium tájékoztatása alapján a Frontex repülőgépét a la Manche fölé irányítják, valamint december 1-től két francia helikopterrel is figyelik a partszakaszt, és azonnal jelzik a hatóságoknak, ha mozgást észlelnek. Ezen felül műholdakat is bevetnek, az általuk készített élőképek segítségével szintén könnyebb lesz észrevenni, ha valaki át akar kelni a csatornán.

Borítókép: Calais, Franciaország / Illusztrációfotó

Borítókép: Calais, Franciaország / Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában