Elemzői vélemények

2022.04.04. 09:08

Horn Gábor: a baloldal megbünteti Márki-Zayt

– Kiderült, hogy összefogva kevésbé hatékonyak, mint összefogás nélkül – fogalmazott Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke a baloldalnak az országgyűlési választásokon elért eredményeivel kapcsolatban. Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a teljes baloldal hibás a kialakult eredményekért. Talabér Krisztián, a Társadalomkutató Intézet elemzője szerint történelmi győzelmet aratott a Fidesz. Nagy Attila Tibor nem lepődött meg az eredményen.

– Fölényes fideszes győzelem és jelentős ellenzéki összefogás bukás – foglalta össze az eddigi eredményeket Horn Gábor a Magyar Nemzetnek. A Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette, a győzelem mértéke meglepte, a ténye azonban nem. Szerinte a Fidesz győzelmének oka az emberek biztonságérzet iránti vágya, a január–februári jóléti intézkedések a kormány részéről, illetve az ellenzék „bénázása” lehet. 

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke
Forrás: Mohai Balázs

– Kiderült, hogy összefogva kevésbé hatékonyak, mint összefogás nélkül – fogalmazott. – Személyi következményei biztosan lesznek a választásoknak. Az Egységben Magyarországért összes pártja el fogja mondani, hogy miért nem ő tehet a vereségről, majd négy évig össze lesznek zárva – mutatott rá az elemző, hangsúlyozva, hogy az ellenzéki pártok első dolga lesz a bűnbakkeresés. – Nyilvánvaló, hogy ezért a miniszterelnök-jelöltnek, Márki-Zay Péternek kell vállalnia a politikai felelősséget – jelentette ki Horn Gábor. Szerinte nem lesznek baloldali zavargások a választások után. Úgy véli, ez egy olyan súlyos vereség, amely nem alapozna meg egy ilyen kormányellenes megmozdulást. 

 

A teljes baloldal felelős

– A baloldal morálisan összeomlott – vonta le az eredményekből a következtetéseket Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője három fontos elemet emelt ki, amelyek a baloldal gyalázatos vereségéhez vezethettek. Szerinte Márki-Zay Péter visszahúzta az ellenzéket, s a gyenge országos politika a billegő körzeteket jobbra billentette. A Jobbikot Északkelet-Magyarországon megbüntették az egykori szavazói, akik nem voltak hajlandók egy Gyurcsány-listára szavazni. 

Nagy Ervin (Fotó: Mirkó István)

Nagy Ervin nem ért egyet Horn Gáborral abban, hogy Márki-Zay fogja elvinni a balhét. Szerinte bebizonyosodott, hogy az ellenzéki összefogás mint konstrukció rossz volt, s ebben a Jobbik „nyakig benne van”. – A következő időkben szétesik az ellenzéki összefogás, a legerősebb párt a DK lesz, Gyurcsány Ferenc pedig frakcióvezetőként fogja vezetni az ellenzéket – mondta. Az elemző biztos benne, hogy a nemzetközi befektetők levonják a megfelelő következtetéseket, s ebbe az összefogásba nem fognak több pénzt beleölni. – Nem sikerült a nemzetközi beavatkozás, hiszen a magyarok kiálltak a nemzeti érdekek mellett – zárta gondolatait Nagy Ervin.

 

Nagyobb győzelem, mint a 2018-as

Hatalmas Fidesz–KDNP-győzelemként jellemezte a választási eredményt Talabér Krisztián, a Társadalomkutató Intézet elemzője. Úgy fogalmazott: besült az ellenzéki csodafegyver. – Kiderült, hogy az összefogás nem hozott sikert a baloldalnak, rosszabb az eredménye, mint 2018-ban – emelte ki. –A Fidesz a 2018-hoz képest még jobb eredményt ért el – emelte ki a szakértő, aki hangsúlyozta: az emberek az ismeretlen és a bevált közül választottak. 

 Talabér Krisztián, a Társadalomkutató Intézet elemzője (Fotó: lantal)

A politikai kommunikáció egyik lényege, hogy az embereket a szívükön keresztül érjék el, és mivel háború zajlik a szomszédban, az emberek a beváltra, a stabilitásra szavaztak. Hozzátette: a kormánypárt sokkal erősebben ismerte fel a néplélekben lévő igényt a stabilitásra, mint a baloldali összefogás, amelyet a kiszámíthatatlanság és a csapongás jellemzett az egész kampányidőszak alatt. Hozzátette: a választók értékelték, hogy jó válságkezelő Orbán Viktor, aki a magyar érdekért tűzzel-vassal harcol. 

– A rendszerváltás utáni magyar demokrácia kiemelkedő eseményeként fog bevonulni a magyar politikatörténetbe a tegnapi nap: 2010 óta zsinórban a negyedik parlamenti választáson győzött a Fidesz, így ismét Orbán Viktor alakíthat majd kormányt – írta tegnap esti elemzésében az Alapjogokért Központ.

 

Folyamatos hibák

Nagy Attila Tibor politikai elemző a Magyar Nemzet megkeresésére kiemelte: nagyon meglepte volna a baloldali összefogás választási győzelme. Úgy fogalmazott: az ellenzéki tömörülést folyamatos hibák jellemezték, most álltak ki a legnagyobb erővel az elmúlt 12 évben, mégse tudták a táborukat mobilizálni. 

Nagy Attila Tibor politikai elemző (Fotó: MARC)

A baloldali összefogást folyamatos belső feszültségek jellemezték, és nem tettek jót Márki-Zay kommunikációs hibái sem.  – Az ellenzék katasztrofális vereséget szenvedett – emelte ki Nagy Attila Tibor, aki Márki-Zayt kiemelten felelősnek tartja, mert szerinte a politikus lerombolta az ellenzék esélyeit. Hozzátette: a baloldal egyedül az Orbán-ellenességgel tudta feltüzelni a táborát. Kiemelte, hogy a legegyszerűbb üzenetet, miszerint a magyarok a háború és a béke között választanak, a Fidesz közvetítette, és ez segített legjobban a mozgósításban. Hozzátette: az ellenzék nagyon komoly válságba juthat a választáson elért eredménnyel.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Rosta Tibor)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában