12 órája
Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
A kormány a nyugdíjak emelését ígérte, és teljesíti is. A 13. havi nyugdíjat pedig a tervekkel ellentétben nem fokozatosan, hanem egy lépésben építette vissza.
Postás dupla nyugdíjat kézbesít egy nőnek a főváros XIII. kerületében 2023. február 8-án
Forrás: MTI
Fotó: Bruzák Noémi
A magyar kormány inflációkövető nyugdíjemelést ígért 2025-ben, ennek megfelelően a nyugdíjak januártól 3,2 százalékkal emelkedtek, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent. Februárban pedig már ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik – írja a Világgazdaság.
Mintegy 2,5 millió fő egy teljes havi nyugdíjjal vagy ellátással azonos összegű többletjuttatásban részesül.
A nemzeti konzultáció is megerősítette a kormányzati politikát. A kérdőíveket több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszadók 99 százaléka támogatta a 13. havi nyugdíj megtartását-kifizetését.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter azt közölte, hogy
azoknak a nyugdíjasoknak, akik belföldi bankszámlára történő utalást kértek, a 13. havi nyugdíjat, illetve a 13. havi ellátást – külön utalási tételként – a nyugdíjfizetéssel azonos napon, vagyis 2025. február 12-én írják jóvá a bankszámlájukon.
Azok, akik postai kézbesítést kértek, a 2024 novemberében megküldött nyugdíjkifizetési naptárból láthatják, hogy a 13. havi nyugdíjat, illetve 13. havi ellátást a 2025. február havi ellátással együtt kézbesíti a postás.
További részletekért kattintson.