Felforgatták a közéletet

20 órája

Az amerikai demokraták már korábban is vádoltak bizonyítékok nélkül magyar tisztviselőket

Az amerikai demokrata adminisztrációtól nem idegen, hogy magyar tisztviselők ellen hozott szankciókkal akarnak nyomást helyezni hazánk kormányára. 2014-ben is felforgatták a magyar közéletet, később elismerték, bizonyítékok nélkül vádoltak korrupcióval.

David Pressman a Budapest Pride-on

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Teknős Miklós

A most zajló események több vonatkozásban is hasonlítanak a 2014-ben – a demokrata párti Barack Obama elnöksége idején – kirobbant kitiltási botrányhoz. A különbség csupán annyi, hogy akkor André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivő forgatta fel a magyar közéletet, most pedig David Pressman az éppen Budapestről távozó amerikai nagykövet teszi mindezt – emlékeztet a Magyar Nemzet.

HM20141219_143
Gyurcsány Ferenc és André Goodfriend
Fotó: Hegedûs Márta / Forrás: MW

2014 októberében ugyanis a 7750-es elnöki proklamáció alapján az USA megtagadta a beutazás lehetőségét hat meg nem nevezett magyar köztisztviselőtől. A kitiltás indokait az amerikai hatóságok nem ismertették, később pedig úgy nyilatkoztak, hogy „semmilyen konkrét adattal nem rendelkeznek”. De mi is történt akkor pontosan?

2014 októberében André Goodfriend számos interjút adott, amelyekben rendre hatalmas korrupcióról beszélt, amiért több magyar személy számára megtiltották, hogy az Egyesült Államok területére lépjen. Október 24-i sajtótájékoztatóján a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője elmondta, hogy az USA nem ad semmilyen konkrét információt a kitiltott személyekről a sajtónak és a magyar kormánynak sem. Az események nyomán felbolydult a hazai közélet, a baloldal igyekezett kihasználni a példátlan amerikai döntést.

A Legfőbb Ügyészség október 27-én jogsegélykérelemmel fordult az Egyesült Államok illetékes hatóságaihoz, amelyről levélben tájékoztatta az amerikai ügyvivőt, arra kérve őt, hogy amennyiben rendelkezésre állnak adatok, úgy juttassa el azokat hozzájuk. A nagykövetség visszaigazolta a levél átvételét, ám arra másfél hónapig nem válaszoltak, indoklásuk szerint „elvesztették”.

Semmilyen konkrét adattal nem rendelkeztek

A magyar médiában nagy találgatás indult, hogy kik lehetnek az érintettek és több helyen megjelent, hogy közöttük lehet Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke.

2014. november 5-én Vida Ildikó elismerte, hogy megkapta az értesítését, mely szerint a belépése az Amerikai Egyesült Államokba nemkívánatosnak minősül. A NAV elnöke kijelentette: 

Semmilyen korrupciós ügynek nem voltam és nem vagyok a részese.

A Legfőbb Ügyészség 2014. decemberi megkeresésére az Egyesült Államok hivatalos szervei válaszul azt közölték, hogy 

az amerikai hatóságok semmilyen konkrét adattal nem rendelkeznek, információikat a sajtóból és az interneten keresztül szerezték be.

Összefoglalásképpen tehát elmondható, hogy a 2014-es kitiltási ügy az amerikai adminisztráció részéről lényegében csak az Orbán-kormány gyengítését, a magyar közélet felforgatását célozta, mint utóbb kiderült, mindenféle bizonyíték nélkül.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában