2 órája
Hideg zuhany Magyar Péternek: a választók nagy része elutasítja az előre hozott országgyűlési választást
A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előre hozott országgyűlési választásokra Magyarországon. 2024 tavaszához képest még csökkent is a Tisza Párt elnökének követelése mögött állók aránya – derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
A Tisza Párt szavazói sem támogatják egyöntetűen a Magyar Péter által szorgalmazott előre hozott országgyűlési választást
Forrás: MW
Fotó: Polyak Attila
Nem ért egyet Magyar Péter újévi beszédében megfogalmazott követelésével a választók jelentős többsége, az előre hozott országgyűlési választások kiírásával – derül ki a Nézőpont Intézet január második hetében lefolytatott közvélemény-kutatásából, adta hírül a Magyar Nemzet.
Az aktív szavazók 61 százaléka szerint meg kell várni a rendes, 2026-ban esedékes választásokat, míg csupán egyharmadnyi (33 százalék) azok aránya, akik szerint szükség lenne az előre hozott voksolásra.
A cikk emlékeztet, hogy Magyar Péter korábban is követelte már az előrehozott választások megtartását. Az intézet szerint figyelemre méltó, hogy
tavaly áprilishoz képest még csökkent is azok aránya, akik egyetértenek Magyar Péter követelésével.
2024 áprilisában ugyanígy kisebbségben, de még valamivel többen voltak (37 százalék) azok, akik támogatták volna a Tisza Párt elnökének ötletét. A Nézőpont Intézet kutatásából az is kiderül, hogy tízből négy Tisza-szavazó nem támogatja Magyar Péter követelését, hiszen közel egyharmaduk (32 százalék) szerint meg kellene várni a 2026-os választást, 7 százalékuk nem tudta vagy akarta megválaszolni a kérdést, és csupán 61 százalékuk áll a párt elnökének kezdeményezése mögött.
„Ezek alapján feltételezhető, hogy a Tisza-szavazók 40 százaléka nem hisz abban sem, hogy egy előrehozott választást pártjuk megnyerne, máskülönben aligha elleneznék annak megtartását”
– összegzett elemzésében az intézet, majd hozzátették: így az állítólagos Tisza-előnyről szóló felmérések láthatóan még a Tisza-szavazókat sem győzték meg teljesen.