2025.01.25. 12:55
Zelenszkij az amerikai elnök manipulálásával vádolja Putyint
Volodimir Zelenszkij retteg a békétől és minden olyan törekvéstől, amely a békekötést segíti elő, mert az számára a hatalma elvesztését jelentené.
Volodimir Zelenszkij Davosban
Forrás: Anadolu via AFP
Fotó: Halil Sagirkaya
Zelenszkij napi televíziós beszédében Putyin nyilatkozatára reagált, amelyben az orosz elnök kijelentette, hogy az ukrajnai válság talán megelőzhető lett volna, ha 2020-ban Trump kerül hatalomra. Putyin azt is mondta, hogy kész tárgyalni az új amerikai elnökkel a konfliktusról, és Trumpot okos embernek nevezte.
A hatalmát féltő ukrán elnök azzal vádolta Putyint, hogy manipulálni akarja Trump elnököt.
– számolt be róla a CNN. Zelenszkij úgy fogalmazott:
Putyin manipulálni akarja az Amerikai Egyesült Államok elnökének a békére irányuló vágyát.
Hozzátette, hogy
a Trump befolyásolására tett putyini kísérletek kérdését megvitatták és erről egy jelentés is készült.
Az Egyesült Államok elnöke korábban többször hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború nem következett volna be, ha 2020-ban ő nyeri az elnökválasztást. Vlagyimir Putyin most először adott hangot egyetértésének Donald Trump kijelentésével.
Zelenszkijnek mindig fontosabb volt a saját hatalma, mint a béke
Az orosz külügyminisztérium felfedte, hogy Zelenszkij a 2022-es béketárgyalásokon elsősorban a saját sorsa miatt aggódott. Az ukrán elnök attól félt, hogy lecserélik és elveszti hatalmát. Zelenszkij nem is titkolta, hogy a 2022-es isztambuli tárgyalásokon csak a saját sorsával foglalkozik. Erről Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő beszélt a napokban.