2020.07.30. 10:36
Gulyás Gergely: a cél az, hogy szeptemberben biztonságban elindulhasson a tanév (videó)
Ezért a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó korlátozások augusztus 15. után is hatályban maradnak – jelentette be Gulyás Gergely szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy szeptemberben zavartalanul megindulhasson az oktatás. Hozzátette, a zenészszakmát 5,3 milliárd forintnyi keretösszegű programmal támogatják.
Budapest, 2020. július 9. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. július 9-én. MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI
Fotó: Soós Lajos
A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-helyzettel kapcsolatos intézkedéseken – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a Magyar Nemzet tudósítása szerint. Szavai szerint
erre a pandémia második hullámának megelőzése céljából van szükség, és hogy szeptemberben megindulhasson rendben az oktatás.
Hozzátette: hazánkban továbbra is stagnál az új Covid-19 fertőzések – egyébként alacsony – száma, míg a legtöbb európai országban romlott a helyzet.
A miniszter arra is kitért,
a zenészszakma megsegítésére garázskoncert-sorozatot indítanak 5,3 milliárd forintos állami támogatással.
A Magyar Posta helyzetével is foglalkozott a tegnapi kormányülés: a magyar gazdaság lehetőségei ma sokkal korlátozottabbak, mint a járvány előtt, a posta esetében ráadásul veszteséges cégről van szó – mondta el ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely. Hozzátette,
a postások rendkívül keveset keresnek az általuk végzett munkához képest,
ezért a kormány még a mai napon levélben fordul az Európai Bizottsághoz, a szakszervezetekkel pedig elkezdenek tárgyalásokat folytatni a béremeléssel kapcsolatban.
A sajtótájékoztató videóját itt tudja megtekinteni:
A kormány tegnapi ülésén a Hajógyári-szigettel is foglalkozott, és arról döntött, a szigeten semmilyen beruházást nem támogatnak.
A kormány nem kíván olyan beruházást megvalósítani, amelyet a Fővárosi Önkormányzat nem támogat.
A Velencei-tó az egyik lehetséges helyszíne az új beruházásnak.
Az épülő új kézilabdacsarnokot a kormány a Ferencváros tulajdonába adja – jegyezte meg Gulyás Gergely. Hozzátette, olyan klubot kerestek, amely a hasonló létesítmények megfelelő üzemeltetésről már rendelkezik tapasztalattal.
Szentkirályi Alexandra tájékoztatást adott a nemzeti konzultációról is. Mint mondta, a magyar emberek véleménye fontos, hiszen a kormány a döntéseit és a járvány elleni intézkedéseit erre tudja alapozni. A ma reggeli összesítés alapján 1 millió 192 ezren töltötték ki online vagy postai úton a nemzeti konzultációt. A kormányszóvivő emlékeztetett:
augusztus 15-ig várják a kitöltött kérdőíveket.
Az MSZP Balatonnal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésére reagálva Gulyás Gergely elmondta: évi több száz kezdeményezés indul, ez egy ezek közül, de a kormány azért sem érdekelt a vitában, mert a szabadstrandok önkormányzati fenntartásúak.
Az ITM és a BKV tárgyalását a 3-as metró felújításával kapcsolatban a miniszter úgy értékelte, hogy a beruházással kapcsolatos közbeszerzés lebonyolítása az BKV feladata, a minisztérium segítő félként van jelen.
Az Index körüli eseményekkel kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely azt hangsúlyozta:
addig van sajtószabadság, amíg a hasonló ügyekbe a kormány nem avatkozik be.
Hozzátette, a lap körüli történések érintettjeinek mindegyike elismeri, hogy a sajtószabadság érvényesül és érvényesült a portál működése alatt.
A tárcavezető arra is kitért: a pandémia lecsengése után is megtartanák az egyszerűsített receptkiváltás gyakorlatát. A miniszter azt is elmondta, hogy a különböző intézkedésekkel, például egyszerűsített hitelfelvétellel és bértámogatással a munkahelyek megőrzését továbbra is támogatja a kormány.
Arról is érdeklődött a sajtó, hogy mikorra várható a járvány második hulláma, amennyiben valóban érkezik. Gulyás Gergely elmondta, az látható, hogy a második hullám jön, hamarabb is, mint jósolták, hiszen a jelenlegi adatok is ezt mutatják. A feladat, hogy a második hullám hatása minimális legyen. A megfékezés, a megelőzés a fontos, így
kulcskérdés, hogy a határon belül megtartsuk a szabályokat, és ne engedjük át a határon a vírust.
Újabb kérdésként felmerült, hogy a külföldről hazatérő magyar állampolgárokra milyen szabályok vonatkoznak, nem lehet ugyanis pontosan tudni, hogy a 14 napos karantént jelenleg hogyan kell értelmezni. A miniszter azt válaszolta, a teszt elkészítésére el lehet hagyni a karantént, azonban annak lebonyolítása ugyanúgy fog zajlani, mint eddig. A teszteket állami és magánszolgáltatónál is be lehet szerezni, azonban nem ingyenesek.
Felmerült, hogy indokolt-e a tanárok tesztelése a szeptemberi iskolakezdés előtt. Gulyás Gergely elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fog tanácsokat és javaslatokat tenni a kormány számára, amelyekhez támogatóan fog hozzáállni a kormány.
A miniszter a maszkhasználat kapcsán arról is beszélt, hogy a fegyelem sajnos valóban lazul a szabályok betartásában, és bár a rendőrségnek van felhatalmazása a fellépésre,
igazán eredményes hatása csak az állampolgári együttműködésnek van.
Gulyás Gergely arra kér mindenkit, továbbra is tartsa be a járványügyi előírásokat.
A munkanélküliséggel kapcsolatban a miniszter a foglalkoztatottsági adatokat nevezte objektív támpontnak. Szavai szerint
jelenleg százezerrel több embert foglalkoztatnak, mint a pandémiás válság mélypontján,
és még ebben az évben elérhetjük azokat a foglalkoztatottsági mutatókat, amelyek a tavalyi év azonos szakaszában álltak fenn.
A Lánchíd felújításáról is kérdezték a kormányt. Gulyás Gergely elmondta,
drukkoltak a fővárosnak, hogy sikerüljön kiírni a közbeszerzést, és remélik, mielőbb sikerül felújítani a Lánchidat.
Több mint négy éve tart a kötelezettségszegési eljárás Gyöngyöspata kapcsán, hol tart az ügy? – tették fel a kérdést. Gulyás Gergely elmondta, jelenleg párbeszéd zajlik az Európai Bizottság és a kormány között. A bizottság minden információt megkapott, azonban a miniszter szerint
a jelenlegi kormány tud a legnagyobb eredményeket felmutatni a rendszerváltás óta a cigányok felzárkóztatásában.
Még mindig nagy a munkanélküliség aránya közöttük, de számos statisztikában eredményeket ért el a kormány.
A postások béremelésével kapcsolatban megkérdezték, miért kell Brüsszellel tárgyalni az üggyel kapcsolatban. A miniszter kifejtette,
a postások béremelése tiltott állami támogatásnak minősül, ugyanis tiltja az Európai Unió versenyjogi szabályozása, ezért van szükség a tárgyalásokra.
A kommunista utcanevek cseréjével kapcsolatban a miniszter elmondta, a megoldás folyamatban van, azonban lehetséges, hogy intézményi változások is lesznek ezzel kapcsolatban, erről azonban később ad tájékoztatást a kormány – jegyezte meg a miniszter.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is
elegendőnek tartja a kormány a különböző országok pandémiás kockázat szerinti besorolásának heti felülvizsgálatát.
Szavai szerint vakcina hiányában a védőoltással kapcsolatos szabályozásról még korai beszélni.
Az iskolaőrséggel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, a rendőrség nagyon alapos és pontos munkát végez. Eddig 1300-an jelentkeztek, és körülbelül 500 intézményről van szó, de ez még nem a végleges szám, hiszen továbbra is tart a jelentkezés.
Egy másik sajtóorgánum azt a kérdést tette fel, osztja-e a miniszter azt a véleményt, hogy Amerikában a lobbicsoportok érdeke a káosz és anarchia megteremtése. Gulyás Gergely elmondta:
a magyar ellenzék szélsőséges gyűlöletkeltése itthon megjelent, amely mindenképp hasonlóságot jelez.
Nagy különbség azonban Amerikához képest, hogy a magyar társadalom erre nem vevő. Sokan nem értenek egyet a kormánnyal, de nem gondolják azt, hogy a megfelelő eszköz nem a szabad választás, hanem az erőszak és a gyűlöletkeltés lenne – jelentette ki a miniszter.
Az amerikai tiltakozások európai megítéléséről is kérdezték a minisztert, aki azt mondta, a hatások attól függenek, milyen állapotban vannak az európai államok. Magyarország ilyen szempontból erős, jó állapotban van.
Az egyházak egyre nagyobb szerepet vállaltak a turizmusban is. A miniszter arról tájékoztatott, az általuk fenntartott intézményeknek a kormány erejéhez mérten igyekszik segíteni, azonban a turizmusban lesznek a kormány által kifizetni nem tudott szereplők is. Nem fogják tudni teljes egészében kifizetni a turisták elmaradása miatt kimaradó bevételeket, de folyamatosan monitorozzák, miként tudnak segíteni a szektornak.
Angela Merkel német kancellár azon kijelentésével kapcsoltban, hogy az unió német elnöksége alatt lezárnák a Magyarország ellen indított, 7-es cikkely szerinti eljárást, Gulyás Gergely azt hangsúlyozta, hogy erre nincs garancia, hiszen erről a kérdésről az Európai Tanácsnak kell döntenie. Hozzátette,
az eljárásban nincsenek jogilag alátámasztható vádak, ezért a tanácsban lezajlott néhány meghallgatás is kínos volt az ügyet a hazánk elleni politikai fegyvernek tartó szereplők számára.
A pandémiás helyzetre vonatkozó kérdésre a miniszter úgy fogalmazott,
1000-1500 aktív fertőzött esetén lehetne a járvány második hullámáról beszélni hazánkban.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta: továbbra is 3 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál a kormány az idei esztendőre.
Gulyás Gergely a közmunkások számát illetően elmondta,
jelenleg 91 ezer közmunkást tartanak számon, míg a járvány elején a számuk 83 ezer volt csupán,
vagyis jelenleg nyolcezerrel vannak többen.
Az augusztus elsejétől fizetőssé váló koronavírustesztekkel kapcsolatban a miniszter elmondta, az Emmi egységes tájékoztatást fog adni a tesztelésre vonatkozóan, de a rendelet a teszt elvégzését határozza meg, amelyet többféleképpen be lehet szerezni, az árak is e szerint változnak. A lényeg, hogy
a hivatalosan akkreditált tesztből kell két negatív teszttel rendelkezni.
Arról is kérdezték a minisztert, vannak-e arra vonatkozó tervek, mi lesz a kórházi betegekkel a második hullám esetén.
A járványhelyzet miatt elmaradt műtétek 80 százalékát mostanra sikerült pótolni, ami szép teljesítmény
– válaszolta Gulyás. Elmondta, mindenre van forgatókönyv az első hullám tapasztalataival kiegészítve.
A korlátozó intézkedések régiós beosztásával kapcsolatos tervekről a miniszter elmondta: ha az oktatás szeptembertől a rendes kerékvágásban folytatódik, a kormány képes garantálni azokat a körülményeket, amelyek a járvány terjedését megakadályozzák, minimálisra csökkentik.
Ha valaki nem küldi iskolába a gyermekét, a hiányzást igazolnia kell, de jobb nem az extrém esetekből kiindulni.
A további, intézményekkel kapcsolatos döntéseket később fogják tudni meghozni, a járványügyi helyzet fényében – tette hozzá.
Gulyás Gergely közölte:
500 iskolaőrt állítanának munkákba az oktatási intézményekben, a sikeres jelentkezőknek tanfolyamot is el kell végezniük.
A Mátrai Erőmű könnyvizsgáló szakvéleményét illető kérdésre a vagyonkezelésért felelős tárcát jelölte meg illetékes válaszadóként.
Gulyás a maszkhasználati szabályok megszegésével kapcsolatban elmondta,
bírság kiszabására van lehetőség, amely több tízezer forint lehet,
és néhány esetben szabott ki már büntetést a hatóság. Az egészségügyben történő maszkhasználatról a miniszter elmondta,
azokon a helyeken kell maszkot hordani, amelyeket a jogszabály előír, az esetek döntő többségében azonban a magyar állampolgárokra a jogkövető magatartás a jellemző.
A kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban Gulyás elmondta,
a kieső jövedelem egy részét az állam átvállalja, ezzel több mint 14 ezer vállalkozás élt, több mint 200 ezer munkavállaló után.
A munkahelyteremtő támogatás hat hónapra vonatkozik három hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. A program eredményesen működik – jelentette ki a miniszter. A kérelmek összértéke meghaladja a 170 milliárdot. Ezenkívül még számos más támogatásra is pályázhatnak a vállalkozók.
A 60 éven felüli munkavállalók munkahelymegőrzésével kapcsolatban a miniszter elmondta:
erre a korcsoportra külön konstrukciót dolgoztak ki, amely segítségével már több tízezer fő állt munkába.
A folyamatban lévő nemzeti konzultáció kapcsán a kormányszóvivő arról tájékoztatott, hogy
eddig online nagyjából 300 ezren küldték vissza az íveket, amire még augusztus 15-ig interneten és a hagyományos postai úton is lehetőség van.
Az online kitöltésnél különböző informatikai eszközökkel előzik meg a visszaéléseket.
Benedek István menesztésével kapcsolatban elhangzott, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság átalakításának véghezvitelét egy másik igazgatóval képzeli el a kormány, a sajtóban megjelent híreszteléseket a visszaélésekkel kapcsolatban a miniszter nem erősítette meg.
A mátrai erőművel kapcsolatban a miniszter azt hangsúlyozta:
az üzem állami kézbe vétele kulcsfontosságú volt a térség energiabiztonságának megteremtése céljából.
Tájékoztatott: a jövő héten is lesz kormányülés és Kormányinfó.
Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. július 9-én
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg