2019.12.28. 09:30
Egy volt miniszter is érintett a halálos közúti balesetben

Agerpres
Egyelőre kihallgatják a tanúkat és in rem eljárás zajlik az Argeş megyei Cotmeana község területén csütörtökön történt közúti baleset ügyében, amelyben Daniel Chiţoiu volt miniszter is érintett volt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság, hangsúlyozva, hogy csak a vizsgálat lefolytatása után állapítható meg teljes bizonyosságal, ki okozta a balesetet.
A Piteşti és Râmnicu Vâlcea közötti 7-es országúton történt balesetben két jármű volt érintett: az egyiket egy 82 éves, piteşti-i férfi, a másikat egy 52 éves, bukaresti férfi vezette. Később a nyomozáshoz közel álló források megerősítették az AGERPRES hírügynökségnek, hogy utóbbi a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) főtitkára, Daniel Chiţoiu volt. Az ütközésben a 82 éves férfi életét vesztette, a mellette utazó személy pedig súlyosan megsérült. A volt miniszter szintén megsérült, őt az egyik bukaresti kórházba szállították.
Az esettel kapcsolatban több központi és helyi sajtóorgánum is arról számolt be pénteken, hogy a szemtanúk vallomása szerint Chiţoiu idézte elő a balesetet, miután autójával áthajtott a szemközti sávra.
A rendőrség pénteken közölte, egyelőre in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárás zajlik az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt. A tájékoztatásban hangsúlyozzák, több tanút is kihallgattak már az ügyben, az eljárás azonban még folyamatban van, és arról, hogy melyik fél hibájából következett be a szerencsétlenség, csak a vizsgálat lezárása után nyilatkoznak.
Borítókép: az eljárás még folyamatban van a súlyos baleset ügyében