Választások

2020.06.25. 18:37

Hivatalos: a kormány szeptember 27-ére tűzte ki a helyhatósági választásokat

A kormány elfogad egy törvénytervezetet, amely szeptember 27-ére tűzi ki a helyhatósági választásokat – közölte a kabinet csütörtöki ülésének elején Ludovic Orban miniszterelnök.

Agerpres

Frissítés: Elfogadta a kormány a törvénytervezetet, amely szeptember 27-ére tűzi ki a helyhatósági választásokat – jelentette be Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője a csütörtöki kormányülést követően.

Az idei helyhatósági választások kampányában nem lesznek nagy közgyűlések, választási találkozók, be kell tartani a koronavírus elleni védekezés óvintézkedéseit – fejtette ki Ludovic Orban kormányfő. 'A mai (csütörtök – szerk. megj.) kormányülésen elfogadtunk egy törvénytervezetet, amely szeptember 27-ére tűzi ki a helyi választásokat (...) Az igaz, hogy a kampányban nem lehet majd nagy közgyűléseket, választási találkozókat tartani, a háztól házig kampány esetében pedig védőmaszkot kell viselniük a jelölteknek. Ezért intenzívebb lesz a kampány a médiában, az online térben. Mind a jelölteknek, mind a választóknak alkalmazkodniuk kell a helyzethez' – fejtette ki a miniszterelnök a Digi24 csütörtök esti műsorában.

A szavazókörzetek kialakításakor betartják a szükséges óvintézkedéseket, a védőmaszkok, fertőtlenítőszerek használatától a fizikai távolságtartás biztosításáig, fűzte hozzá. Orban szerint a parlamenti választásokra december 6-án kerülhetne sor, de várják a többi politikai alakulat álláspontját is.

A jogszabálytervezet felvételét a napirendre Marcel Vela belügyminiszter kérte az ülés elején. A törvénytervezet ugyanakkor egyszerűsítené a jelölési procedúrát és lerövidítene néhány határidőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában