2023.06.11. 21:41
Az RMDSZ nem fogadja el a fejlesztési minisztérium elvesztését
„Továbbra is ragaszkodunk az általunk vezetett tárcákhoz. Abban viszont rugalmasak tudunk lenni, hogy a fejlesztési minisztérium megtartása mellett tárgyalhatunk a környezetvédelmi minisztérium cseréjéről más, hasonló tárcával” – fogalmazta meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-bejegyzésében.
Forrás: Facebook/Kelemen Hunor Oficial
„A Szövetségi Állandó Tanács pénteki ülésén arra kaptam felhatalmazást, hogy a koalíciós pártok vezetőitől továbbra is a protokollum betartását kérjem – írta Kelemen Hunor vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében. – Ez nemcsak számunkra fontos üzenet, hanem a társadalom felé is: az aláírt protokollum, az adott szó mindenkit kötelez, függetlenül attól, hogy eltelt másfél év. Csak az adott szó betartásával lehet a politikai vezetőkbe vetett bizalmat visszaépíteni.
Az RMDSZ a kormányzás felelősségét 2024-ig vállalta. 2020 decembere óta folyamatosan bizonyítunk a ránk bízott minisztériumok élén. Eredményeink magukért beszélnek, a professzionalizmusunk és a komolyság, amellyel részt vettünk a kormányzásban, a legerősebb érveink. Semmi okunk tehát lemondani azok vezetéséről.
Pénteken tájékoztattam a koalíciós pártok vezetőit a Szövetség álláspontjáról. Már akkor elmondtam nekik, hogy a felajánlott európai alapok minisztériumának és az energiaügyi minisztérium vezetését nem tudjuk elfogadni, és továbbra is ragaszkodunk az általunk vezetett tárcákhoz. Abban viszont rugalmasak tudunk lenni, hogy a fejlesztési minisztérium megtartása mellett tárgyalhatunk a környezetvédelmi minisztérium cseréjéről más, hasonló tárcával. Korábban is tettünk már egy kompromisszumot, amikor beleegyeztünk abba, hogy a sportminisztériumot beolvasszák egy másik minisztériumba. Én azt javasoltam, hogy legyen egy önálló sporthatóság, hiszen jövőre olimpiai játékok lesznek.
Jelenleg érvényben van egy koalíciós megállapodás az RMDSZ, a PNL és a PSD között, és mindaddig, amíg az államelnök ki nem nevezi Marcel Ciolacut miniszterelnöknek, ez a megállapodás érvényben is marad. Ezt követően a kinevezett miniszterelnök felelőssége a további tárgyalás, az ő felelőssége eldönteni, hogyan akar tovább kormányozni” – zárul a Facebook-bejegyzés.