2 órája
A fejlesztési minisztérium közvitára bocsátotta a CNI-n keresztül finanszírozott építkezések 2025-ös prioritásait
Közvitára bocsátotta a fejlesztési minisztérium az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül finanszírozott építkezésekre vonatkozó 2025-ös prioritásokat kijelölő kormányhatározatot – jelentette be pénteken Cseke Attila.
Forrás: Cseke Attila/Facebook
Agerpres
A fejlesztési miniszter elmondta: a cél az, hogy az elkezdett munkálatokat befejezzék, és ne maradjanak félig felépített épületek. Beszámolója szerint a CNI összköltségvetésének egynegyedét költik a kiemelten fontos beruházásokra, közöttük a sepsiszentgyörgyi jégpályára, a kézdivásárhelyi uszodára, a nagyszalontai élményfürdőre, a zeneakadémia Kolozsváron épülő új kampuszára, a temesvári egyetem bentlakására és a temesvári orvosi egyetem épületére, továbbá a konstancai Hagi-stadionra.
–Az ország egy nagy építkezési telep volt az elmúlt években, ideje ezeket befejezni és a helyi közösségeknek átadni” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye. Cseke hozzátette, hogy a költségkeret felét az olyan beruházásokra fordítják, amelyek kivitelezése legalább 80 százalékban elkészült, ezt követik a legalább 40 százalékban megvalósult projektek, majd az újabb beruházások.
A minisztérium 20 százalékot szán a költségkeretből az oktatásügyi infrastruktúrára, 15 százalékot a víz- és szennyvízhálózati, illetve úthálózati beruházásokra, 10 százalékot pedig az egészségügyi infrastruktúrára, így például a csíkszeredai kórház épületére. A szaktárca további 10 százalékot költ a sportinfrastruktúra-beruházásokra, 5 százalékot pedig kulturális beruházásokra: ezek között szerepel a szászrégeni megújuló mozi. A költségkeret fennmaradó részét adminisztratív épületek felújítására költik.
A miniszter emlékeztetett: 2024 végén sikerült minden olyan beruházás elmaradt számlájára finanszírozást találni, amelyet a minisztérium az Országos Beruházási Társaságon keresztül fedez.