2025.01.27. 17:55
A PSD szóvivője szerint is több bizonyítékra kellene támaszkodnia az elnökválasztás érvénytelenítésének
Fotó: Facebook/Lucian Romașcanu
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője újságírói kérdésre válaszolva január 27-én, hétfőn kijelentette: maga is úgy véli, hogy több több bizonyítékra kellene támaszkodnia az elnökválasztás érvénytelenítésének, de nem kommentálhatja az alkotmánybíróság határozatát.
Lucian Romașcanut a Velencei Bizottság aznapi állásfoglalására reagáltatták, amely szerint a választások érvénytelenítése csak kivételes körülmények között, konkrét bizonyítékok alapján engedhető meg, minősített titkosszolgálati információkra hivatkozva nem.
A PSD szóvivője elmondta, egy „politikán kívüli” beszélgetés során jómaga is elismerné, hogy több bizonyítékot szeretne látni, amelyek alátámasztják az elnökválasztás érvénytelenítését, de politikusként nem kommentálhatja az alkotmánybíróság döntését. „Következésképpen nem lesz második forduló” – szögezte le.
A Velencei Bizottság hétfőn közölt véleményében hangsúlyozta, hogy az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között – és számos feltétel teljesülése esetén – érvényteleníthetik a választásokat, ezért az erre vonatkozó hatáskörüket kivételes körülményekre kell korlátozni, és egyértelműen szabályozni kell, ellentétes esetben csökken a polgároknak a választások legitimitásába vetett bizalma.
A testület jelentése szerint a határozatoknak pontosan meg kell jelölniük a jogsértéseket, bizonyítékokat kell felsorakoztatniuk, és nem alapulhatnak kizárólag minősített titkosszolgálati adatokon, mivel ez nem szavatolná a szükséges átláthatóságot.