ERDON
Erdélyi hírportál
december 21., szombat
Szoboszlai Dominik valósággal tarol a magyar médiában. Tapasztalatból mondom: ha az online térben egy cikk címében ott virít a neve, a kattintások száma az égbe szökik, még akkor is, ha maga a téma jelentéktelen, mondjuk, a reggelije menüjéről szól. Ez persze klikkvadászat, ám ezért aligha kaphatunk szemrehányást mi, újságírók, hiszen valós igényt elégít ki, régen volt olyan magyar sportoló, aki ekkora érdeklődést váltott volna ki itthon.
Igen, itthon, hiszen bár szeretjük az olyan hangzatos kijelentéseket, hogy Szoboszlai bombagólján ámul egész Anglia, ezekből józan ésszel illik nem is kivonni, hanem gyököt vonni, mert a Premier League egyelőre nem kizárólag róla szól. Ő itthon a magyar válogatott ifjú csapatkapitánya, egy magabiztos, rokonszenves, hihetetlenül tehetséges futballista, aki végre eljuthat oda, ahova már megannyi labdarúgónkat óhajtottuk látni, azaz a világ közvetlen élvonalába nemcsak a csapatát, hanem az egyéni karrierjét is tekintve. A PL-ben viszont egyelőre csupán sztárjelölt, aki
jó úton halad az álmai megvalósítása felé, amelyek nyilván a mi álmaink is,
hiszen például még sohasem láthattunk magyar futballistát magasba emelni a Bajnokok Ligája trófeáját.
És higgyék el: ha már befutott volna Angliában, akkor Guardiolának nem törne bele a nyelve a neve kiejtésébe… A Liverpool jelenlegi legnagyobb csillaga, a már 31 éves, tehát Szoboszlainál nyolc évvel idősebb Mohamed Szalah nem véletlenül nyilatkozta ezt róla szólva a közelmúltban: Remekül kezdett nálunk, ugyanakkor nem szeretném, ha a szurkolók nyomást helyeznének rá. Csak hagyják játszani, élvezni a futballt, és hogy úgy fejezze ki magát, ahogyan csak szeretné! Nem kellene róla azt mondani, hogy ő a következő ez vagy az… Hiszen még csak egy gyerekről van szó, csupán néhány hónapja érkezett hozzánk.
Éppen ezért kellő bölcsességgel kezeljük azokat a drámai címeket, amelyek szerint Szoboszlai kikerülhet a Liverpool kezdőjéből a PL-ben, mert ha így is lesz, az sem dráma, hanem a fejlődés része. A magyar középpályás valóban remek rajtot vett a világ legerősebb bajnokságában, ám még szoknia kell annak minden egyes összetevőjét, és ha Jürgen Klopp esetleg pihenteti egyszer-egyszer, az cseppet sem jelent kegyvesztettséget, sőt! Éppen azt jelzi, hogy hosszú távon számít rá, gazdálkodik az erejével, és minél edzettebbé válik az angol élvonal páratlan kihívásaira, annál inkább válhat majd a csapat oszlopává. Hiszen nálunk ugyan nemzeti hős, ám – ahogy Szalah a nyilatkozatában mondta – ott még egy gyerek…