Barbárok, mit tudtok ti Benedek Tiborról?

Régi történet, de nem haszontalan leporolni. A nyolcvanas évek derekán jó néhány év nem éppen a Ferencváros labdarúgócsapatának aranykorszakaként ragadt meg a szurkolók emlékezetében. A drukkerek érthetően elégedetlenek voltak, s gyakran bárdolatlanul fejezték ki a véleményüket.

Egy leleményes riporter – már nem emlékszem pontosan, talán éppen Knézy Jenő – egyszer elkeveredett a nézők között, azt tudakolva, ugyan mi a kifogásuk. Válaszként persze jöttek a válogatott szidalmak, s a riporter dramaturgiailag jól megválasztott pillanatban megkérte a leghangosabban hőbörgőket, ugyan sorolják már el a csapat összeállítását (akkoriban még nem cserélődött ki a keret idényről idényre). Zsiborás, Szántó, ühüm… – kezdett bele az egyikük, s máris megakadt, majd talán még hozzátette két-három ismertebb futballista (Pintér, Keller, Dzurják) nevét, de a kezdő tizenegy sehogy sem akart összeállni.

Régi igazság, hogy a bírálat súlyát a bíráló személyének és a bírálat tartalmának szorzata határozza meg. Idézhetnénk az ismert szólást is: bolond lyukból bolond szél fúj. Nagyjából ennyire kell komolyan venni az elmúlt napok botrányos esetét, Benedek Tibor Újpesten található emlékfalának meggyalázását.

Szívesen megkérdezném a tetteseket arról, hallottak-e már Benedek Tiborról, segítségképpen megadva nekik, hogy háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról van szó. S ha erre bizonytalan igen jönne válaszul, azzal folytatnám, ugyan soroljanak már fel az ezredfordulót követő évtized magyar pólós aranycsapatából akár csak öt nevet.

Igaza lehet Benedek Tibor özvegyének, Epres Panninak: a barbárok a boldog, akarom mondani, boldogtalan tudatlanság jegyében követték el kegyeletsértő cselekedetüket, csupán az UTE feliratot látták és vették célba a derbit megelőző napokban. Szomorú bizonyságául annak, hogy a Ferencváros–Újpest-mérkőzés napjainkban, helyesebben már évek, sőt évtizedek óta elsősorban a gyűlöletről szól.

Eltűnődőm, vajon miért. Persze jól tudom, hogy a magyar labdarúgás boldogabb korában e két csapat rivalizálása volt a csúcs hosszú éveken át, amire rárakodott belügyes Dózsa kontra ellenzéki Ferencváros ellentét. Ez azonban ma már nem több mint történelmi adalék, ráadásul a két csapat játékosai akkoriban is tisztelték egymást.

A derbit tegnap azután játszották, hogy e sorokat legépeltem. Remélem, Benedek Tibor marad az egyetlen áldozata. Az ő nimbuszát ugyanis nemhogy festékszóróval, buldózerrel sem lehet megrongálni, mert a szívekbe van bebetonozva.