2008.08.03. 21:34
Szatmári Zenei Napok
<p>Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - A koncerteken két ősbemutatónak is fül- és szemtanúja lehet a közönség.</p>
Az idén tizedik alkalommal rendezik meg augusztus 13. és 20. között a Szatmári Zenei Napokat. Mint a zenebarátok már megszokhatták, ebben az évben is a Harmónia Kamarakórust (karigazgató: Molnár Ágnes) és a Piccoli Archi Zenekar ad hangversenyt estéről estére a térség településein Tóth Nándor karnagy vezetésével. A nyitókoncert augusztus 15-én 19 órától lesz Porcsalmán.
A következő napokban Szatmárnémetiben, Szatmárcsekén, Rozsályban ad koncertet a két együttes, majd a zárókoncert augusztus 19-én lesz Csengerben.
Augusztus 20-án 19 órakor már Nyíregyházán ad Szent István napi ünnepi hangversenyt a Harmónia Kamarakórus és a Piccoli Archi Zenekar a belvárosi református templomban.
A koncerteken két ősbemutatónak is részese lehet a közönség. Először hallhatják Paul Steegmans: Óda Beethovenhez című művét, valamint Szentpáli Roland: A magyarokhoz című szerzeményét. A hangversenyeken közreműködik: Pék Ádám és Balázsi Gabriella (hegedű), Miholecz Kitti (gordonka), Marosvári Péter (tenor), Tóhné Kulcsár Katalin (csembaló).
- M. Magyar László -