2016.10.10. 12:16
Szépkorúak ünnepe Diószegen
Idén első alkalommal a bihardiószegi önkormányzat és a községi RMDSZ szervezésében megünnepelték az idősek világnapját. A programban felléptek a Debreceni Csokonai Színház művészei, a két település kulturális együttműködésének jegyében.
Idén első alkalommal a bihardiószegi önkormányzat és a községi RMDSZ szervezésében megünnepelték az idősek világnapját. A programban felléptek a Debreceni Csokonai Színház művészei, a két település kulturális együttműködésének jegyében.
A rendezvény hirdetésétől igen rövid idő volt a jelentkezésre, hiszen a részvétel ingyenes volt, de regisztrációhoz kötött, ám így is a kevesebb mint egy hét alatt több mint 150-en jelentkeztek és vettek részt a ünnepi műsoron. A programot Bara László tiszteletes ünnepi beszéde nyitotta, aki egy ige felolvasása után saját élettapasztalatából merített példát: nagymamája iskolakezdéskor magához hívta és elmondta, hogy ő már nem tud fizikai segítséget nyújtani kisiskolásnak, de feltétlen szeretettel tudja elhalmozni kicsi unokáját, ugyanakkor a mindennapi imájába foglalva kéri Isten áldását a család számára. Az idős emberek olyanok mint a öreg fák a nagyvárosokban, amelyek védelmező koronája alatt jó megpihenni a zajos mindennapokban, mondta a lelkész. Szűcs Attila katolikus plébános kiemelte: a mai társadalom meg kell értse, hogy szükségünk van idősekre, vigyázni kell rájuk, a családi kötelékeket megtartani és ápolni, és arra törekedni, hogy ne az idősek otthonát töltsük meg a szépkorúakkal. Zsisku Lajos ny. baptista lelkipásztor bibliai üzenetei zárták a megnyitót, amely során többször elhangzott az 56 éve Diószegen élő Lajos bácsitól, hogy „Szeretem Diószeget”, amely gondolatban az egész terem osztozott.
Szellemi örökség
Biró Rozália RMDSZ-es szenátor asszony mintegy folytatta az előtte szólók gondolatait. Az idősektől kapott szellemi örökséget visszük mi is tovább, ez a legnagyobb érték, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptuk és éppen ezért fontosak az ilyen események, amikor örömet szerezhetünk az időseknek, ily módon is megköszönjük nekik mindazt a sok szeretet, élettapasztalatot és jót, amit tőlük kaptunk. Mados Attila polgármester szerint Diószeg egyre jobban kezd egy nagy családra hasonlítani, amelyben a magyar közösség együtt tud örülni és ünnepelni, ezt támasztja alá például az az önzetlenség, amellyel a korábban szüreti bálozó fiatalok elvállalták a segítséget az est folyamán. Hozzátette: helyi önkormányzat több olyan projekten is dolgozik, melyeknek a célja az idősekkel való törődés. Az egyik ilyen és legfontosabb pályázat az idősek házi gondozása illetve egy nappali központ létrehozása. Ugyanakkor a helyi önkormányzat, az RMDSZ és az egyházakkal közösen elindít a közeljövőben egy „Fogadj örökbe egy nagyszülőt” című programot, melynek lényege, hogy az egyedülálló idősek és idős házaspárok számára melegséget, szeretet és, ha szükséges, segítséget nyújtson. Ez egy nagyon fontos kezdeményezés, figyelembe véve, hogy több mint 800 a 65 éven felüli idős, aki Diószeget gazdagítja.
Debreceni vendégek
Az este a református egyházközség kórusának műsorával folytatódott, majd Debreceni Csokonai Színház tagjai töltötték meg jó hangulattal a színpadot. Jelenlétük egy lépés volt azon az úton, mely Diószeg és Debrecen együttműködésének szorosabbá tételéhez vezet, s melynek szándéknyilatkozatát tavasszal írták alá Mados Attila és dr.Pap László polgármesterek A műsort, melyben vendégművészként lépett fel Meleg Vilmos, részben a nemzettudatot és összetartozást erősítő érzelmek jegyében állították össze, részben pedig a felhőtlen szórakozást szolgálatába állították néptánc, operett slágerek, bohózatok tolmácsolásával. Az estét szeretetvendégség zárta, a helyi RMDSZ-nek, illetve Furcsik Sándornak, Szabó Tündének, Szűcs Zitának, Gajgó Máriának és Szakál Józsefnek köszönhetően. Csak azt kívánhatjuk mindenki számára, hogy "jövőre újra, együtt, ugyanitt"!