Két lépcső között az érábrányi műemléktemplom

Kétlépcsős terve van a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a XII. században épült érábrányi műemléktemplom rendbehozatalára. Pillanatnyilag e két lécső között van a kivitelezés, igaz, ott már több, mint egy évtizede. A támogatás keresését nem adták fel, pályázati lehetőségre várnak.

Bizonyára annak is nagy szerepe volt meglepődésemben, hogy a déli napsugarak éppen bevilágítottak az ablakon, ám az biztos, hogy impozáns látványt nyújtott az érábrányi református templom, amikor nemrégiben beléptem oda Balla Tibor lelkész kíséretében. Mint megtudtam, annak ellenére, hogy igen kicsi gyülekezetről beszélünk, sikerült rendbe tenniük nemcsak a templomot, de a paplakot is, sőt, ravatalozót is építettek. Hogy miből sikerült ezt megvalósítani? Visszaigényelték és vissza is kapták az egykori egyházi iskola és tanítói lakás épületeit, melyeket megvásárolt és hivatalait működteti bennük az önkormányzat. Ez az az eset, amikor mindenki jól járt, tekintve, hogy a mintegy 1200 lakosú faluban 162 fő a református, rajtuk kívül még néhány római katolikus és adventista jelenti a helyi magyarságot. Tavaly 2 keresztelő és 2 temetés volt, esküvőnek tavalyelőtt örülhettek utoljára, igaz, akkor kettőnek is. Tavaly nem volt konfirmálás, idén ellenben 2 fiatal tehet tanúságot hitéről. A kettes szám tovább kísért, hiszen legutóbb ugyancsak ketten konfirmáltak, egy testvérpár, igaz, annak már vagy nyolc éve. A jelen állás szerint pedig vagy egy évtizedig megint nem lesz konfirmálás, akkor majd 3 fővel gyarapodhat a gyülekezet, mely ki tudja, hány fős lesz már akkor…

Templomtörténet

Az érábrányi gyülekezet nem volt mindig ilyen „karcsú”, hiszen az 1217 és 1225 körül épült egykori premontrei monostort (pontosabban, ami maradt belőle) az 1940-es évek elejéig (1940–1942-ig) használták a protestáns hitre tértek, közben már épült az új templom, mert a régit kinőtték. Ma már a régi is nagy lenne, mondta Balla Tibor. Érábrányi látogatásomat valójában az indokolta, hogy már legalább tíz esztendeje írtam legutóbb arról, hogy a XII–XIII. században, több szakaszban épült műemléktemplomot akkor befedték, hogy ne romoljon állaga. Mi történt azóta? Nem sok, s ami igen, az sem kifejezetten örömteli, tudtam meg. A lelkész újra elmondta (hiszen bizonyára egy évtizeddel korábban is elmondta már), hogy a monostort a tatárjárás idején hagyták el addigi használói, Váradra menve. Falmaradványokat találtak, ám ami épen megmaradt, abból egy egyszerű falusi plébánia lett. Az egykori templom három hajós volt, a Szatmár megyei Ákoson ma is látható templomhoz hasonlította Balla Tibor, hozzátéve, hogy ami ma még megvan, az a főhajó volt. A már használaton kívüli templomról 1954 nyarán vitte el a tetőt egy vihar, attól kezdve még inkább koptatta az idő a csupasz négy falat, melyekre végül 2005–2006-ban került újra tető magyarországi támogatásnak köszönhetően. Az is kiderült, hogy a megmaradt szentélyben falfestmények vannak a meszelés alatt, ezért 2009–2010-ben úgynevezett falképkutatás indult ugyancsak anyaországi hátszéllel. Csakhogy munka közben a pénz elfogyott, a feltárás úgy maradt abba, hogy az addig előkerült freskókat nem konzerválták. Balla Tibor meg is mutatta, ami még látható a fakuló, évszázados ecsetvonásokból.

Állvány a falak között

Különös érzés az ódon falak közé lépni, legalábbis annak, aki nincs ehhez hozzászokva. Önkéntelenül azokra gondol az ember, akik a megérinthető téglákat sok száz évvel ezelőtt egymásra rakták, mi pedig ma is ott állunk a rendíthetetlennek tűnő falak tövében. Az említett restaurálás mementójaként még mindig az épületben, a szentélyben van az állványzat, melyen a szakember dolgozott. Balla Tibor is kicsit keresgél, ám emlékezete hamar eredményhez vezet, meg tudja mutatni a még látható freskó-töredékeket: egy szent lába, feje, némely díszítések tűnnek fel a figyelmes szemlélőnek. A falban egy mélyedés: az egykori szentségtartó. Jobb lett volna talán hozzá sem nyúlni a festményekhez, véli a lelkész, aki szerint létezik egy egyházkerületi elképzelés a templom múzeummá alakításáról. Kérdésünkre Csűry István püspök megerősítette: az egyházkerület elhatározása, hogy minden templomot, főleg a műemlék-jellegűeket meg kell menteni, akkor is, ha már gyülekezet sem tartozik hozzájuk. Például említette Krasznacégény (Szatmár megye) gyülekezettelen templomát, melyet EU-s támogatásból sikerült felújítani.

Két lépcső között

Emődi Tamás régész, akihez, mint a vonatkozó pályázatok ismerőjéhez, a püspök irányított, tömören összefoglalta a tényállást: terv van, pénz nincs. Bővebben, az érábrányi műemléktemplommal kapcsolatban egy két lépcsős helyreállítási tervük van. Az egyik lépcső volt a már említett szerkezeti megerősítés és befedés. A második lépés lenne, hogy akár az egész egyházkerületre vonatkozó, vagy csak régiós érdekeltségű (vagy mindkettő) kiállítótérré varázsolják az épületet. Ennek érdekében több pályázattal is próbálkoztak már, de nem sikerült támogatást nyerni. Nem adták fel, amint lesz a témába vágó újabb pályázati kiírás, újra próbálkoznak. A szakember szerint egyébként addig sem sérülnek a napvilágra hozott falfestmények, szerinte elég védelem nekik, hogy tető van a falakon.

Érábrányból távoztomban Balla Tibor a kapuig kísért, miután benéztünk a felújított templomba is (melyről az írásunk elején szóltunk). Elöregedik a falu, a fiatalok közül van aki külföldre, mások a közeli Margittára költöztek, mondta a lelkész. Reméljük, a műemléktemplomot, ha sor kerül teljes felújítására, nem egy gyülekezet nélküli faluban kell majd keressék a turisták.

Rencz Csaba