„Hogy látva lássanak”: Mit jelent Ady Endre rokonának lenni?

János Piroska

Bár köztudott, hogy Ady Endrének nincsenek közvetlen leszármazottai, napjainkban is élnek olyanok, akiknek felmenői az Ady családhoz tartoznak. Ilyen a Nagyváradon élő Budai Evódia is, akinek üknagyapja, Ady (más forrásokban Adi) János a költőóriás édesapjának, Ady Lőrincnek a testvére volt. Budai Evódia dédnagyapja, Ady Dániel és Ady Endre tehát első unokatestvérek voltak. 
A már említett Ady János Kusalyban szolgabíróként tevékenykedett, fia, Dániel pedig Mocsolyára került, ám közben (akárcsak sok szilágysági a múlt századelőn) Amerikában is szerencsét próbált, ahol egy aranybányában dolgozott – tudtuk meg Ady Dániel unokájától, Veressné Ady Annától, aki jelenleg a Hargitán él, nem messze a család által alapított Barnabás Háztól, amely mozgáskorlátozott gyermekek és felnőttek számára nyújt táborozási lehetőséget. Öccse, aki szintén az Ady Dániel nevet viseli, Zilahon él, húga, Ady-Kiss Éva pedig Magyarországra, Békésre telepedett át – elmondása szerint ők hárman a költő legközelebbi, élő rokonai. Nagyapja, Ady Dániel visszatért családjához Mocsolyára, ahol az Amerikában szerzett kereseten gazdálkodásba, építkezésbe fogott, azonban hamarosan egy balesetet követően életét vesztette: a falu határában levő homokbánya maga alá temette. Az ő fia, Ady Imre volt az, aki a családban a leginkább ápolta az Ady-örökséget, felkereste az akkor még Mocsolyán élő rokonságot, de a világháborús történetek mellett unokáinak beszélt a költőről is, szavalta a verseit. Az, hogy nem igazán sikerült továbbadni az unokáknak ezt az örökséget, talán annak is betudható, hogy a kommunizmus éveiben nem számított különösebb „erénynek” magyarnak lenni, főleg nem egy magyar költő rokonságához tartozni – jegyezte meg Budai Evódia. „Ez nem azt jelentette, hogy szégyelltük vagy elhallgattuk, de nem járt »kitüntetés« érte. Igazából én akkor kezdtem el értékelni ezt az örökséget, amikor már saját családom volt és pedagógiát tanultam, amikor a gyerekeimet neveltem, akár az Ady-versek kapcsán. Akkor tudatosult bennem, hogy mekkora értékünk ez. A lányom nagyon büszke rá, egyúttal alázattal meri felvállalni (…), tanítóként pedig egyik életcélja, hogy megszerettesse a verset a gyerekekkel” – fogalmazott Budai Evódia. Elmondása szerint sokan nem is hitték, hogy a család valóban rokonságban áll a költővel, ez az 1989-es forradalom, illetve azt követően változott meg, hogy magyarországi kutatások során hivatalos forrásból is megerősítették. „Szerettük titkos örökségként őrizni, élvezni. Hiszen ott volt bennünk az irodalom iránti szeretet, s másként olvasok vagy hallgatok egy Ady-verset, mint más költők alkotását” – tette hozzá. 

Istenes versek 

Adynak nemcsak költészete, de kicsapongó magánélete is ismert. Hogy miként egyeztethető össze ez az örökség a baptista lelkészfeleségi léttel, arról is őszintén beszélt Budai Evódia. „Ez örökös dilemma volt. Talán ez volt a második ok, amiért nem volt annyira táplálva ez az örökség – a költő személyisége. Mi más értékeket képviseltünk a családban, ami az erkölcsöt illeti. Nagytatám erre nagyon jó magyarázatot adott: ő soha nem mondott rosszat, nem gondolkodott végletekben, hogy keresztény vagy erkölcstelen volt-e. Ő úgy gondolta, hogy Ady egy nagyon mélyen, őszintén istenkereső ember volt, csapongó nemcsak abban, ahogy megélte ezt a keresést, hanem a személyiségére értve is. Ennek ellenére gyönyörűen megfogalmazta azt, hogy ki számára Isten. Nem divatból írta istenes verseit, a szívéből jöttek ezek az alkotások. Nagytatám elmondása szerint ezt a fajta őszinte istenkeresést megjutalmazza Isten” – fogalmazott Budai Evódia. 
A mélyen vallásos családban meggyőződéssel hiszik, hogy Ady élő hittel, megbékélve távozott az élők sorából. Ezt hivatott alátámasztani az a visszaemlékezés, amelyet egy bizonyos Kovácsy Margit diakonissza jegyzett le. Ezek szerint Szabó Aladár református lelkész, a Filadelfia Diakonissza Intézet elnöke mesélte el, hogy meglátogatta a halálos beteg Adyt, aki bár először ellenségesen fogadta, később megenyhült a lelkész iránt. A feljegyzés szerint ekkor, halálos ágyán mondta Ady a következőket: „Lehetne-e azt kérni Istentől, hogy most, amikor lelkem legmélyéig elfogadtam bűnbocsánatát, kegyelmét, végezze el Isten, hogy verseimet úgy vegyék az emberek, hogy bennük Istent kerestem, és Őt akartam dicsőíteni?” 
Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc Ady-verse, a debreceni Benita Gyermekvédelmi Szolgálatnál mentálhigiénés tanácsadóként dolgozó Budai Evódia kis gondolkodás után egyértelmű választ adott: Az Úr érkezése. „Nagyon sokszor elmondom, amikor a terhem roskadozva viszem. Lelkigondozóként, mentálhigiénés szakemberként sokszor kell »kimosakodnom« érzelmileg, és ez nem mindig sikerül. Egy-egy nehéz eset után, amikor az ember nem mondhatja el senkinek – ugye a titoktartás is kötelez –, a hazaút során nagyon sokszor felidéztem ezt a verset. Volt, amikor imaként, hogy megtörténjen, hogy váratlanul átöleljen az Isten, mert éreztem, nem bírom sem feldolgozni, sem azt átélni, hogy nem segíthetek valakin. Számomra mindig Isten jelenléte az, ami ezen tovább lendít, és ezt Ady nagyon szépen megfogalmazta.”