2020.09.13. 10:48
„Eredményeink hitelesítenek a választók szemében”
Bihar község alpolgármestereként 2016 óta a köz javáért dolgozik, eredményei pedig magukért beszélnek – vallja Nemes Ferenc, aki a közelgő önkormányzati választáson független polgármesterjelöltként a Néppárt támogatásával száll ringbe a megye névadó nagyközségében. A 44 éves közgazdász végzettségű jelölt pártszimpátiától függetlenül valamennyi bihari lakos érdekében dolgozna tovább.
Tóth Ádám
Nemes Ferenc önkormányzati képviselőként 2012 óta vesz részt a helyi közéletben, 2016-ban pedig a jelenlegi polgármester felkérésére vállalta magára az alpolgármesteri teendőket. A feladatok zöméhez szabad kezet kapott, és azokat legjobb tudása szerint, közmegelégedésre el is végezte – mondta el lapunknak a független polgármesterjelölt. Hozzátette: nagyon jó együttműködést alakított ki a helyi tanács tagjaival, ez nagyban segítette a munka gördülékenységét. Nyolc év tapasztalatával a háta mögött tudja mire vállalkozik, amikor a munka továbbvitelére kér lehetőséget a választóktól. A közös munka eredményei szemmel láthatóak, és aki kicsit is követte a helyi fejlesztések alakulását, tudja ki az, aki dolgozott is megvalósulásukért, és ki az, aki a mások babérjait szeretné learatni a választási kampányban – fejtette ki.
„A bihari lakosok életminősége sokat javult az elmúlt években, de messze vagyunk még attól, hogy hátradőlhetnénk. A teljesség igénye nélkül érdemes felsorolni, mi valósult meg: sikerült felújítani a művelődési házat, óvodát építettünk, felújítottuk a közvilágítást, megújult a piac, befedtük az összes buszmegállót, megújult a hegyközkovácsi iskola fűtésrendszere, fejlesztettük a víz- és csatornahálózatot. Fontos eredmény, hogy a vízhálózat továbbra is a község tulajdonában van, és ez, ha rajtam múlik majd, így is marad” – nyomatékosította Nemes.
Választási évben, főleg kampányidőszakban sok ígéret hangzik el, aztán az esetek többségében ezek ígéret szintjén is maradnak – mondta a független polgármesterjelölt, hozzátéve, hogy négyéves alpolgármesteri mandátuma alatt volt alkalma felmérni, melyek a valós igények, és a jövőre vonatkozó elképzeléseit ezekre alapozza. Komplex fejlesztési tervet dolgozott ki, melynek fő pontjai a bihari lakosok igényeit elégítik majd ki, ha erre a választók felhatalmazást adnak – mondta. A fiatalokat ANL-lakások megépítésével tartaná a községben, de elsősorban őket szolgálná ki egy megépülő sportkomplexum is, és egy új ifjúsági központ. A tervek közül nem hiányzik a gázhálózat modernizálása és kiterjesztése Hegyközkovácsira, a víz- és csatornahálózat befejezése, egy idősotthon megépítése, amihez a telek már rendelkezésre áll, de prioritás a települést elkerülő út mihamarabbi megépítése is. A független polgármesterjelölt szerint nagyon fontos a megfelelő kommunikáció a lakosokkal, ezt új szintre szeretné emelni, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetne a civil szervezetek és az egyházak támogatására is. Egy modern huszonegyedik századi arculatú, de hagyományait őrző települést szeretnénk utódainkra hagyni, ahol mindenkinek jó élni, és jövőt tervezni. Erre a munkára szeretnénk bizalmat, felhatalmazást kérni a választásokon a Biharon élő emberektől – összegezte Nemes Ferenc.