Hétfőn érvénybe lép a gyermeknevelési pótlék összegét növelő rendelet, a megemelt összeget azonban májusban kapják kézhez először a kedvezményezettek, nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek vasárnap este Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Keddi ülésén elfogadja a kormány a gyermeknevelési pótlék növeléséről szóló sürgősségi rendeletet - közölte a miniszterelnök. A pótlék összege március elsejétől nő.
A költségvetés tervezetét vitató parlament két házának együttes ülésén elfogadtak egy módosító indítványt, amely szerint 2019. március 1-jétől havi 150 lejre emelik a gyermeknevelési pótlékot.
Utolsó helyen áll Románai az Európai Unió tagországai közül, ami az egy főre eső családi és gyermeknevelési pótlékra fordított összeget illeti. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 91 eurót költött erre a román állam lakosonként.
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő hétfőn a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről szóló törvénymódosítást, amelyet az ellenzék kezdeményezett.
<p>Azoknak a csecsemőknek, akik július 1 után születtek, már nem jár a 150 lej értékű babakelengye, illetve a 230 lejes egyszeri támogatás, s azok a párok, akik e dátum után kötnek házasságot, nem részesülnek a 200 eurós házassági támogatásban.</p>
<p>Traian Basescu államfő közzétette azt a törvényt, mely alapján változni fog az édesanyák gyermeknevelési támogatása, s a jövőben nem a meghatározott 600 lejt fogják kapni támogatásként, hanem szülés előtti fizetésük átlagának 85%-át.</p>