Praktikus

2020.01.04. 13:55

Egy chipen is elfér az amerikai tudósok alkotta kicsiny részecskegyorsító

Így már jóval könnyebben hozzáférhető lesz ez a fontos eszköz a kutatók számára. Nem mellesleg a rákgyógyításban is segíthet.

Forrás: Shutterstock

A Stanford Egyetem kutatói létrehoztak egy vákuumba zárt szilíciumchipet, amely képes elektronok gyorsítására infravörös lézer használatával. A kicsiny részecskegyorsítót a jövőben olyan kémiai, biológiai és orvosi célú kísérletekhez használhatják, amelyekhez nincs szükség az óriás részecskegyorsítók energiájára.

A Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban mutatták be új fejlesztésüket az egyetemen lévő nemzeti részecskegyorsító laboratórium (SLAC) kutatói.

„A legnagyobb részecskegyorsítók olyanok, mint az óriás teleszkópok. Nagyon kevés létezik a világon, és a kutatóknak el kell utazniuk azokra a helyekre, ahol ezek működnek”

- mondta Jelena Vuckovic, a kutatócsoport vezetője.

„Miniatürizálni akarjuk a részecskegyorsító technológiát oly módon, hogy az széles körben hozzáférhető legyen mint kutatási eszköz”

- tette hozzá.

A kutatók azt tervezik, hogy 2020 végére az alig hüvelyknyi (2,5 centiméter) chipen a fénysebesség 94 százalékán – vagy egymillió elektronvolton – lesznek képesek elektront gyorsítani.

A chipre épített részecskegyorsító technológiája elvezethet új radiológiai terápiákhoz a daganatos betegségek kezelésében. Jelenleg a röntgengépek egy szobát elfoglalnak, és a betegeknek védőpajzsot kell viselniük a járulékos károsodás elkerülésére.

„Tanulmányunkban elkezdtük bemutatni, hogy lehetséges lehet elektron sugárnyalábot közvetlenül a tumorba juttatni úgy, hogy az egészséges szöveteket nem károsítjuk” – mondta Robert Byer, a tanulmány társszerzője.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!