fő a mértékletesség!

2020.02.05. 22:40

A vörös hús fogyasztása növelheti a szívbetegségeket

A kutatók három évtizednyi utánkövetéses vizsgálat eredményei alapján jutottak erre a következtetésre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alan Sheldon

A vörös és a feldolgozott húsok fogyasztása némileg megnövelheti a szívbetegségek és a halál kockázatát egy új tanulmány szerint.

A kutatást azt követően végezték, hogy egy novemberben publikált jelentés szerint nincs szükség a vörös és feldolgozott húsok fogyasztásának csökkentésére.

A héten a JAMA Internal Medicine című szaklapban közölt eredmények szerint a vörös húsok, feldolgozott húsok vagy szárnyasok (kivéve a halak) heti kétszeri fogyasztása összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának 3-7 százalékkal való növekedésével.

A vörös és feldolgozott húsok (kivéve a szárnyasok és halak) heti kétszeri fogyasztása 3 százalékkal megnöveli a korai halálozást eredményező bármely ok kialakulásának kockázatát.

Az amerikai Északnyugati Egyetem és a Cornell Egyetem tudósai hat, nagy létszámú, úgynevezett kohorszvizsgálat eredményeit összegezték, ezek között mintegy három évtized utánkövetéses vizsgálatainak eredményei is szerepeltek. Ez összesen 29 682, átlagosan 53,7 éves résztvevőt jelentett.

A kohorszvizsgálat a populáció egy feltételezett kockázati tényezőnek kitett csoportjának időbeni utánkövetésével méri az adott időszakban az új betegek számát.

A tanulmány ugyanakkor nem vizsgálta a résztvevők főzési módszereit. Ráadásul étkezési szokásaik idővel változhattak is, mivel a táplálkozásukról szóló információkat csak egy alkalommal gyűjtötték be.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!